Ugrás a tartalomra

Miskolcra kerülnek a MÁV-Start felújított osztrák személykocsijai

Létrehozva
A felújítási költségeket is figyelembe véve a MÁV-Start által az Osztrák Vasúttársaságtól vásárolt 140 kilométeres sebességre képes vasúti személykocsi ára darabonként 50 millió forint, míg egy új ára 300-500 millió forint között van - közölte Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a kocsikat bemutató sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Nem

mav_kocsik_7.jpg

Fotó: Mocsári László

Zaránd György, a társaság vezérigazgatója elmondta, hogy a MÁV-Start azt követően vásárolta meg a kocsikat az Osztrák Vasúttársaságtól, hogy az ÖBB áttért a 160-200 kilométeres óránkénti sebességre képes kocsik használatára. Ötvenötöt vásárolt a MÁV, ebből hat teljesen akadálymentesített. Az első 10 kocsit már felújították a szolnoki járműjavítóban, így módosítottak a belső elrendezésen, kicserélték az ablakokat, továbbá a MÁV-Start színeire festették át azokat - ismertette.

Ötven millió forintba kerül egy ilyen használt személyvonat. Ebből vásárolt a MÁV. Tíz már megérkezett, azokat Szolnokon újították fel. A járművek Miskolcon állomásoznak majd, és a térségben szolgálják ki az utazókat. Kriza Ákos kiemelte, hogy Miskolc mindig is vasúti csomópont volt, így természetes, hogy a MÁV fejlesztései elérték a várost, és folytatás is várható.

– A szakmai kapcsolatok szorosak. A MÁV, illetve a helyi közlekedésnek az összekapcsolt szakmai fejlesztése fogja eredményezni Miskolcon az intermodális csomópont kialakítását, amely a helyi buszközlekedés, a távolsági buszközlekedés és a vonatközlekedés összekapcsolását fogja jelenteni – mondta Kriza Ákos polgármester.

mav_kocsik_2.jpg

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a vasút komplex felújítását mutatta be a tájékoztatón. Ebbe beletartozik a vasúti pálya és az állomások felújítása, az új járművek beszerzése illetve a meglévők felújítása. Az egyéb jellegű fejlesztések körébe pedig a vonatok és a vasútállomások wifivel való ellátása, illetve a vonatinformációk okostelefonra továbbítása tartozik.