Ugrás a tartalomra

Országos rajzverseny Miskolcon – lakmuszpapír diáknak, intézménynek egyaránt

Létrehozva
Csendéletet, portrét és aktot rajzolnak diákok – két napon át az ország legjobb rajzosai versenyeznek Miskolcon. 24 képzőművészeti középiskolából érkeztek a Fazola Henrik Szakképző Iskolába, idén itt tartják az országos rajzversenyt.

Állvány a helyén, rajztáblák bekészítve, grafit és szénceruza a kezekben. A kétnapos verseny első feladata: megörökíteni a kiállított kompozíciót. Ezzel vette kezdetét az országos rajzverseny a szakképző iskolában, melynek diákja, Daragó Orsolya az aktuális feladatról elmondta: maga a kompozíció nem nehéz, inkább a kezdeti izgalom okoz nehézséget.

Hamar feloldódtak azonban a diákok, és meg is kezdődhetett a munka. Huszonnégy iskolából összesen 58-an érkeztek a versenyre. Schreiner Gergő az ország nyugati részéből jött. A Győri Tánc-és Képzőművészeti Szakközépiskola diákja azért is jött Miskolcra, hogy kipróbálja magát.

Minden iskola legjobb rajzosait delegálta a versenyre. Az alkotásokat ezúttal is neves képzőművészek zsűrizik. Kőnig Frigyes Munkácsy-díjas képzőművész, a zsűri elnöke elmondta, nemcsak a hallgatók számára fontos a megmérettetés, hanem az intézmények számára is „egy olyan lakmuszpapír, amely ki tudja jelölni egy-egy intézmény eredményességét”.

Idén először a Fazola Henrik Szakképző iskolában mérkőztek meg az ország legjobbjai. Mokrai Attila igazgató ismertette, az intézményükben is van grafikus képzés, az ötvös, fémműves, kerámikus mellett. Természetesen ezekben a képzésekben fontos szerepet kap a rajzolás, így – abban a reményben, hogy megfelelő képzést kapnak itt a tanulók – ők is indítottak versenyzőket a rajzversenyen.

Az országos verseny holnap folytatódik. Akkor aktot rajzolnak majd a versenyzők, ezt követően dől el, kik az ország legtehetségesebb rajzosai.