Ugrás a tartalomra

Az adóbevételek alakulásáról tartott sajtótájékoztatót a Fidesz-KDNP

Létrehozva
Az elmúlt években növekedtek a város adóbevételei úgy, hogy közben nem nőtt az adók mértéke. Hogyan lehetséges ez? Elsősorban úgy, hogy a város meggyőződik arról, hogy mindenki adózzon.

Adózni senki nem szeret, de az adófizetés minden fejlett társadalom, kötelező eleme, ami azért szükséges, hogy lakókörnyezetünket rendben tudjuk tartani. 

2012 után fordulat áll be a helyi adózási rendszerben, ennek köszönhetően a város adóbevételei dinamikusan nőnek, és lehetőséget biztosítanak arra, hogy a város vezetése mindent megtegyen az itt élők komfort érzetének növelése érdekében.

soos_attila_150327_fkcs_2.jpg

„Azt gondoljuk, hogy azok az intézkedések, melyek arra irányultak, hogy Miskolc egy élhetőbb város legyen, eredményre vezettek, de nem állunk meg”- fogalmazott Soós Attila, a helyi FIDESZ frakcióvezetője.

Mint megtudtuk: Miskolc adóbevétele minden eddigi rekordot túlszárnyalt, 11 milliárd forint felé nőtt, mindez úgy, hogy amióta a FIDESZ-KDNP által irányított város működik, az adók mértéke nem növekedett az elmúlt időszakban. Ez azért alakulhatott így, mert a városvezetésnek köszönhetően, új cégek érkeztek Miskolcra, amik adóbevételeket termelnek, de a város adóhatósági osztálya is sokkal koherensebb munkát végez.

’’Az a pár tucat ember, aki ezzel a feladattal foglalkozik a hivatalon belül, olyan munkát végeznek, ami mindenki számára kellemetlen, ugyanakkor hasznos is, hiszen nem tehetjük meg azt, hogy nem járunk utána azoknak, akik nem hajlandóak adó fizetni.”

Az adóelkerülés, mint magatartás, méltatlan azon tisztességes vállalkozások és magánszemélyekkel szemben, akik rendesen eleget tesznek ezen kötelezettségüknek. A Fidesz-KDNP vezetése úgy gondolja, hogy minden adóforintra szüksége van a városnak, nem lehet megengedni azt, hogy egyesek ne járuljanak hozzá Miskolc minél magasabb szintű fentartásához és működtetéséhez.

Azok a számok, amik a helyi adóbevételek alakulása szintjén rendelkezésre állnak jól mutatják azt, hogy igenis lehet hatékonyan működtetni egy várost úgy, hogy közben nem nőnek az adóterhek, amennyiben mindenki eleget tesz adófizetési kötelezettségének.

Soós Attila végezetül elmondta: "Ez a szemléletmód összhangban van a kormány politikájával is, hiszen kormányzati szinten is arra törekednek, hogy multinacionális cégek, adóoptimalizálás címszó alatt ne tudjanak kibújni a fizetési kötelezettségek alól.”