Ugrás a tartalomra

Alig egy hónapjuk van a szülőknek arra, hogy eldöntsék, melyik iskolába íratják be gyerekeiket

Létrehozva
Miskolcon a szülők csaknem 40 általános iskola közül választhatnak. A törvény szerint a gyerekek hat éves koruktól tankötelesek, de halasztásra is van lehetőség.

Az ABC-t már kívülről tudják a kicsik. Ők pontosan fél éve ültek először iskolapadba. Szeptemberben viszont még kisebbek jönnek. A Fazekas iskola, körzetes iskolaként elsősorban a környéken élő gyerekeket veszi majd fel.

"Elsősorban a körzetes tanulókat, utána pedig a törvény által sorrendbe szedett kritériumoknak megfelelően vesszük fel a tanulókat, ami tanulóink közel fele vagy talán több is nem körzetes tanuló, természetesen ha van hely, őket is minden további nélkül szeretettel várjuk és vesszük fel."- mondta Cseke Gábor, a Fazekas utcai Általános Iskola igazgatója.

A felvételnél szempont lehet, ha egy testvér már oda jár, vagy ha az iskola közel van a szülő munkahelyéhez. Itt idén 3 elsős osztály indul, csaknem 100 fővel. Beiratkozni április 16.-án és 17.-én lehet majd.

Az olvasást gyakorolják a hejőcsabai Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskolában. Miskolc 12 egyházi fenntartású általános iskolája közül a Gárdonyi az egyik. Itt a város minden területéről fogadnak tanköteles gyerekeket. 

"Mindenkit, tehát aki úgy érzi, hogy elfogadja a keresztény nevelést, mindenkit fölveszünk, függetlenül attól, hogy meg van keresztelve vagy nincsen. - mondta Hoskó Bertalanné a Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója.

A gyerekek 6 éves kortól tankötelesek. Azt, hogy a gyerek érett-e az iskolához, az óvónő dönti el. Ha nem egyértelmű a vélemény, a nevelési tanácsadó segíthet a döntésben.

Számok felismerése, játék a pálcikákkal, és különféle logikai feladatok. A vizsgálaton ezekkel mind a gyerek képességeit mérik föl. De a nevelési tanácsadó elsősorban azt nézi, a gyerek képes-e figyelni, együttműködni, vagy képes-e önálló munkavégzésre. Ez alapján dönti el, hogy a kisdiák alkalmas-e már az iskolára.

"Amikor a szakemberek meghozzák a döntést, akkor mindig egyéni szemmel néznek rá a gyerekre és mérlegelnek, hogy lehet, hogy nagyon-nagyon jó a nyelvi fejlettsége, lehet, hogy nagyon ügyesen számol, de ugyanakkor még annyira kis szorongó, annyira kis bátortalan, meg testileg is, lehet, hogy még csak 20 kiló  vagy 18 és lehet, hogy nem árt neki, ha még egy évet az óvodában tölt, hogy megerősödjön ezen a téren is." - mondta el Bódor Andrea, a B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója. 

A nevelési tanácsadóhoz kerülő gyerekek 60%-ánál a halasztás mellett döntenek. A pedagógiai szakszolgálat igazgatója szerint az iskolába lépést nem lehet és nem is kell sürgetni. Sőt, olyan is előfordul, hogy az iskolába küldéssel 8 éves korig várnak, ilyen viszont csak ritkán fordul elő.