Ugrás a tartalomra

Milliárdos tartozást halmozott fel egy szabolcsi vállalkozó

Létrehozva
Milliárdos tartozása volt annak a szabolcsi vállalkozónak, akire lesújtott a NAV. Akár öt évet is kaphat!

Tipikus esettel találták szembe magukat a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói. A likviditási gondokkal küzdő cég vezetője egyetlen termelő eszközét kivonva, bedöntötte adóssággal terhelt cégét, hogy felvirágoztasson egy másikat.

A pénzügyi nyomozók csődbűncselekmény gyanúja miatt indítottak nyomozást az ügyvezető ellen, aki egy 190 millió forintért lízingelt munkagépet papíron évekre bérbe adott egy, az érdekeltségi körébe tartozó másik cégnek. A gépet a valós értékénél jóval kevesebbért adták bérbe, és azt is csak névlegesen, hiszen a bérleti díjat valójában senki nem fizette meg. A „kölcsönkapott” gép munkájával az egyik cégét fellendítette, a másikban pedig csak halmozta az adósságot.

A pénzügyi nyomozók zárolást kértek a hitelezők pénzén gazdagodó cég ingatlanjaira és bankszámláira. A gyanúsított pedig akár 5 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.