Szijjártó Péter az asztanai magyar-kazah üzleti fórumon járt. A külgazdasági és külügyminiszter megnyitó beszédében kiemelte, hogy Kazahsztán fontos kereskedelmi partnere Magyarországnak, de még nagyon sok lehetőség kínálkozik a gazdasági kapcsolatok erősítésére.
– Közép-Európa és Kazahsztán egyaránt dinamikusan növekvő része a térségének – vélekedett. – A magyar kormány mindig támogatja a két ország közötti kapcsolatépítést, így a gazdasági együttműködést is. A keleti nyitás politikája révén megnyitotta a kapukat a kapcsolatépítés előtt – hangsúlyozta, és biztatta a magyar és a kazah üzletembereket, hogy használják ki az alkalmat a kapcsolatépítésre.
Az együttműködés további javítására két megállapodást írnak alá. A stratégiai tanács megalapításáról szóló egyezmény azt segíti, hogy a politikai kapcsolatok még jobbak legyenek, emellett pénzügyi alapot hoznak létre a magyar és a kazah vállalatok közötti együttműködés segítésére, és az Eximbank is támogatja a cégek közötti kapcsolatépítést.
A miniszter arra is kitért, hogy a magyar kormány célja azon magyar kis- és közepes vállalkozások számának növelése, amelyek hatékonyan hozzájárulhatnak az exporthoz, és ehhez hozzájárulhat a kapcsolatépítés Kazahsztánnal. Az üzleti fórumon később beszédet mond a hivatalos látogatáson Asztanában tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök és a kazah kormányfő, Karim Maszimov is.