Nekünk, magyaroknak olyan magas szintű építészeti, térrendezési hagyományunk és jelképrendszerünk van, amely minden utánzást fölöslegessé tesz, és amelyben az idegen elvek meghonosítása csupán zűrzavart okoz – írja A magyar ház mágikus titka című könyv ajánlójában Színia, a szerző. Ez a könyv jó két évvel ezelőtt került a könyvesboltok polcaira, s szinte észrevétlenül simult a sok-sok feng shuit és egyéb keleti térrendezést dicsőítő, tanító kiadványok közé. Ebben a könyvben megtalálhatók azok az elvek, amelyek szerint őseink építkeztek, így az is kiderül, hogy a magyar ház szerkezete bizony olyan kozmikus alapokon és jelképrendszeren nyugszik, amely a Teremtés folyamatának valós ismeretéből születtek. Nem véletlenül négyszögletes a házak alaprajza, nem véletlen az ablakok formája, osztása, nem véletlen a házak tájolása, a kapuk elhelyezése, s nem véletlenek a különböző díszítések, ugyanis a magyar ház egy térbeli összetett rovásjel, amely a jelképek ismerői számára pontosan olvasható.
Minden ház teremtés eredménye, egy-egy megvalósult gondolat. A gondolat nagyon finom erőforma, és megváltoztatni is csak gondolati úton lehet. Ezt az erőt még nem nagyon lehet mérni, a hatását viszont igen. A pozitív illetve negatív gondolatok megváltoztatják az izmok erejét, a bőr állapotát, amit a műszerek kimutatnak (lásd hazugságvizsgáló). A ház tehát egyéni gondolatok, illetve nagyon erős kollektív gondolatok együttes eredménye. A nagyon erős, régóta működő kollektív gondolat a HAGYOMÁNY. Őseink pontosan tudták, hogyan építkezzenek. A magyar térrendezés csodálatosan következetes és egységes rendszert alkot, amely évezredeken keresztül “bevált” a magyarság körében. Ha valaki más nép hagyományrendszerét kezdi alkalmazni, annak meg kell ismernie teljes mélységében ahhoz, hogy valóban működjön.
Az ősmagyarok legfontosabb, szent égtája kelet volt, színe a fehér, állata a ló. A feng shuit hirdető kínaiaknál kelet csak a második legfontosabb irány, színük a zöld, állatuk a sárkány. A fehér szín a kínaiaknál a nyugati irányt jelöli, a ló pedig a dél állata. Amennyiben tehát egy magyar térben a fehér színt a nyugati oldal erejének megerősítésére akarja használni valaki, azzal káoszt okoz, mert nálunk évezredek óta a fehér keleti erőt jelöl. Nem beszélve a sárkányról, mely negatív alakja a magyar népmeséknek.
Az égtájaknak minden népnél fontos szerepük, jelentőségük van. A magyar elnevezések sok mindent elárulnak:
KELET – az ébredést, a megújulást, a feltámadást, jelenti. Keletkezik igénk szintén valami új létrejöttét, megteremtődését mutatja.
DÉL – az éltető energia, feltöltő erő
NYUGAT – a megnyugvásra, pihenésre utal. Energiája összehúz, összetart, körülölel, biztonságot ad.
ÉSZAK – az éjszakával, a sötétséggel, a mozdulatlansággal kapcsolatos.
A legtöbb régi kultúrában a ház a világegyetem kicsinyített mása volt,amelyet az adott hitrendszernek megfelelően tájoltak.
A magyar parasztház formája általában egy hosszú téglalap volt, amely a rövidebbik végével az utcafrontra nézett, és az utcafront felé a tetőt egy ágasfa tartotta. Ezt az ágasfát Boldogasszony fájának nevezték, és a házat, amikor lehetett, keletre tájolták. A Boldogasszony a magyar hitvilágban az Istenanya, kit a népmesék Tündér Ilonaként őriztek meg, így ez az ágasfa más néven Tündér Ilona fája. A házat hosszában mestergerenda osztja, amelynek faragása a Tejutat jelképezi. A Tejút a népi csillagászat nyelvén Tündérek útja vagy Hadak útja, Lelkek útja, a végénél fekvő Szíriusz csillag pedig a Tündérfő.
Ha a ház szerkezetét lefordítjuk a csillagok nyelvére, akkor a mestergerenda jelképezi a Tejutat, a Mestergerenda végénél lévő Boldogasszonyfája pedig nem más, mint a Tündérfő csillag, vagy az Istenanya lakhelye (ez a Szíriusz, amely évente egyszer, július 23-án együtt kel a Nappal, vagyis ilyenkor “Napba öltözik”.) Őseink ezt a csillagtérképet emlékeztetőként beépítették a házaikba, elmondták a meséikben, ráhímezték a ruháikra, abroszaikra, ágyneműjükre.