Ugrás a tartalomra

A moziterem sem adhat enyhülést a hőségre

Létrehozva
Kedden akkora volt a kánikula, hogy a Művészetek Házában a mozigépek maguktól kapcsoltak ki. Soha nem volt még erre példa Bíró Tibor szerint. A látogatóknak természetesen visszafizetik a jegyárakat.

A Művészetek Háza Uránia-termében és Béke Art-mozijában csütörtöktől megy több magyar és amerikai film, továbbá francia-belga vígjáték. Eredetileg szerdáig vetítenék az öt filmet, de kedden az időjárás másképpen rendelkezett erről.

– A vetítés közben önmagukat kapcsolták ki a mozigépek, mert túlmelegedtek – mondta Bíró Tibor, a Cinemis Kft. ügyvezető igazgatója. – Ez nem is csoda, hiszen legalább negyven fok volt a gépteremben. A fizika törvényeivel nem tudunk harcolni.

Az igazgató elmondta, hogy ilyenre még nem volt példa. Eddig ezen a nyáron éppúgy, mint a múlt nyáron, enyhülést adott a mozitermek hűvöse a nézőknek. A klíma természetesen a gépteremben is folyamatosan működik, de van egy határa a tűrőképességének. És ez most betelt.

Emiatt szerdán mindkét esti előadás elmarad a termekben.