Ugrás a tartalomra

Ismét támad a hőség – a város így segít a kánikula elviselésében

Létrehozva
A hőségre való tekintettel ismét felállítják a város több pontján a párakapukat, vizet osztanak, a szökőkutak pedig egészen este 9 óráig folyamatosan üzemelnek. A miskolci fürdők meghosszabbított nyitvatartással működnek.

  Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése, valamint az Országos Közegészségügyi Központ szakmai ajánlásait figyelembe véve, az Országos Tisztifőorvos Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére július 17-én éjféltől július 20-án délután 4 óráig 3. fokú hőségriasztást adott ki. Az előrejelzések szerint a napi középhőmérséklet tartósan 27 Celsius fok felett alakul.

vizosztas_150704_vcs_2.jpg

Fotó: Végh Csaba

A miskolci polgármesteri hivatal közleményben tájékoztatott arról, hogy péntektől hétfő délutánig a MIVÍZ Kft. munkatársai ivóvizet osztanak délelőtt 11 órától a Centrum Áruháznál, a Búza téren és a Villanyrendőrnél, délután 15-ig. Ugyanebben az időszakban és helyszínen a MIVÍZ Kft. felállítja a párakapukat is.

locsolokocsi_150706ml_2.jpg

Fotó: Mocsári László

A Városgazda Kft. gondoskodik arról, hogy a belvárosban és a nagyobb forgalmú szakaszokon vízzel locsolják a város útjait.

ivokut_110622_ja_2.jpg

Városszerte több ivókútból enyhíthetik szomjukat a városlakók: a LÁEV Kisvasút Lillafüred, Csanyik-völgy Majális park, Lillafüred buszvégállomás, Lillafüred autóparkoló, Miskolc-tapolcai park, Népkert, Városház tér, Hajós- Pattantyús úti játszótér, Jézus kútja, Szinva terasz, Centrum, Spáten (Szent István tér).

kanikula_150608ml_15.jpg

A városban működő szökőkutak péntektől a nagy hőségre való tekintettel 10 órától, a Hősök terén 11 órától este 9 óráig folyamatosan üzemelnek. Az Erzsébet téren vasárnap, rendezvény miatt, a szökőkút nem üzemel. Felhívják a figyelmet arra, hogy a szökőkutak vize nem ivóvíz minőségű.

selyemreti_strand_150707ml_42.jpg

Péntektől a Selyemréti Strandfürfő, a Miskolstapolcai Strandfürdő és a Barlangfürdő meghosszabbított nyitvatartással üzemel. Este 7 helyett 8 óráig tartanak nyitva a strandok. A Barlangfürdő szombaton 7-kor bezár, 8-tól éjfélig éjszakai fürdőzésre várja a hűsölni vágyókat.

A városban több olyan bevásárlóközpont, nagyobb áruház, szolgáltató- és üzlethelyiség van, ahol hűsölni lehet. Ezekről a helyekről a miskolc.hu oldalon az alábbi linken kaphat információt.

A Polgármesteri Hivatal kéri a tulajdonosokat és üzemeltetőket, hogy a hőségriadó idején legyenek tekintettel azokra, akik hűsölni térnek be ezekre a helyekre.