Karlowits-Juhász Tamás és Németh Csaba nyolc napon át futott az Alpokon át, mintegy 270 kilométert és 16 ezer méter hegymenetet és 14 ezer méter lejtmenetet teljesítve. Összesen 31 óra 15 percet futottak. A verseny első napjain a hőséggel, a futás második felében pedig a hideggel, a széllel és a csapadékkal dacoltak. Sokáig harcoltak egy svájci csapattal az első helyért, de a berner oberlandi futók végül erősebbek voltak.
Fotó: Molnár Anikó
“Nem ellenfelek, hanem barátok vagyunk. Ha Csabáék ide születnek az Alpokba, lehet, hogy most más a végeredmény. Nekünk nagy előnyünk, hogy itt futunk a hegyekben, és a technikás ösvényeken lefelé több rutinunk van” – mondta Urs Jenzer, Némethék vetélytársa, aki nem ma kezdte a futást, számos hegyi futóverseny, többi között az Eiger Ultra Trail kétszeres bajnoka. Urs és társa, Rudi Bartschi is megszenvedtek a győzelemért, Rudi gyomorproblémákkal küzdött, ezért sok helyen Urs tolta és húzta fel az ösvényeken. Az utolsó napokon végig ő vitte a hátizsákot.
Németh Csaba is elismerte, hogy gyengébbek voltak a svájciaknál lejtmenetben. “Amikor én a Bükkben vagy az Alföldön tolom a kilométereket, boldog vagyok attól, hogy ide születtem, mert szeretem ezt az országot. Lehet, hogy az Alpokban sosem leszünk a legjobbak, de az biztos, hogy a tűrőképességünk elég jó. Az én nagyanyámnak akkora vádlija volt, mint itt kevés futónak, mert gyalog járt Kázsmárkról Miskolcra a vásárra. A nagyapám pedig a Don-kanyarból jött haza gyalog, azt hiszem egy fej hagymája volt, amikor elindult. Lehet, hogy ezért is bírjuk jobban hidegben étlen-szomjan.”
Németh Csaba és Karlowits-Juhász Tamás először futottak együtt. Csaba azt mondja, egy ilyen versenyen jobban meg lehet ismerni a másikat, mint tíz év házasság alatt. “ Most már mindent tudok Tamásról, érdekes lesz, amikor majd egymás ellen versenyzünk, mert most pontosan tudom, hogy mik a gyengéi és az erősségei. És ő ugyanígy van velem.”
Fotó: Molnár Anikó
Németh Csaba szinte elérzékenyülten beszélt Tamásról a verseny után pár órával. “ Szó nélkül futott utánam, és tartotta a tempót, amit diktáltam. Úgy jött, mint egy árnyék. És ez nagyon jó érzés volt. Egyetlen egyszer szólt a nyolc nap alatt, hogy menjünk egy picit lassabban. Karlowits-Juhász Tamás azt mondja, egy ilyen versenyen egy főnök van, és ez Németh Csaba volt. “Egyetlen egy dolog bosszantott, hogy amikor a halálomon voltam, akkor hajtott, hogy nyomni kell. Ma pedig az utolsó napon, amikor szuper formában voltam és hajtottam, mert a dobogóra akartam kerülni, akkor visszafogott. És persze igaza lett, mert jött egy hosszú emelkedő, és azt már nem bírtam volna, ha kihajtom magam.”
Abban mindketten egyetértettek, hogy ez a verseny nagyon más volt, mint azok, ahol eddig indultak. Leginkább azért, mert párban futottak, s azért, mert itt nyolc napon át kellett újra és újra a legjobb formájukat hozni. Karlowits-Juhász Tamás is szenvedett gyomorproblémáktól. “ Egész nap ettük az édességet, az energiazseléket. Este pedig egy hatalmas adag tésztát, amit nem tudtunk megemészteni az éjszaka alatt. Aztán reggel elindultunk egy teával a gyomrunkban, és négy órán át rázkódott a gyomrunk.”
A legnehezebb az volt, hogy nem nagyon tudtak pihenni. A legtöbb versenyzővel együtt tornatermekben aludtak, a kemény padlón, egy matracon. Németh Csaba két napja bedagadt szemekkel fut. “ Nagyon rosszul aludtunk nyolc napon át. Tegnap már a szemem alig bírtam kinyitni. Ma egy szűk ösvényen meg is szédültem egy pillanatra, de ennyi volt. Most hazamegyünk, és holnaptól már a következő futásra gondolunk.”
Németh Csaba szerint a tehetség önmagában semmit nem ér a terepfutásban. “Én nem vagyok nagyon tehetséges, de nagyon szorgalmas vagyok. A terepfutás alázatra tanít. Száz, kétszáz kilométert futni nem jó a szervezetnek, ez egyáltalán nem egészséges. Olyan vagy egy ilyen verseny után, mint egy zombi. De nagyon jó érzéssel tölt el, hogy végigcsináltad, és felülkerekedtél a saját gyengeségeiden. Ezért csináljuk. “
