Elsősorban a magyar régizene, az európai középkori énekes zene, a török énekmondók zenéje, a magyar népzene és a kortárs zene területén tevékenykedett. Európai viszonylatban is az egyik legkiemelkedőbb előadója volt a középkori provence-i trubadúr-énekeknek, újjáélesztette a 16. századi magyar énekkincset.
Kobzos Kiss Tamás 1950. május 30-án született Debrecenben. "Debreceni egyetemi éveim alatt tanultam meg gitározni, majd 1973-ban a Délibáb együttesbe kerültem, ahol már népzenét csináltunk. Itt brácsáztam is, aztán a kobozt Joób Árpád, a Délibáb vezetője hozta az erdélyi Szászrégenből, és két nap múlva már játszanom kellett rajta" - mondta a művész tavaly márciusban, Kossuth-díja alkalmából az MTI-nek.
Egy rövid ideig - 1974-ben - a Kaláka együttesnek is tagja volt, kutatásai eredményeként Csokonai-dalokat jelentetett meg, és 20. századi magyar verseket is megzenésített. A Kobzos előnevet 1977-ben vette fel. Szólistaként, énekmondóként sok száz koncertet adott Magyarországon, a környező országok magyarlakta településein, Európa majdnem minden országában, valamint Japánban, Kínában és az Egyesült Államokban.
1986-tól tanított az Óbudai Népzenei Iskolában, amelynek 1991 óta az igazgatója is volt. 2007-től öt éven át a Zeneakadémián is tanított kobozt. Több tanulmányt írt a népzenetanítás témakörében. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának, tavaly a Népművészeti Tagozat vezetőjének választották.
Munkásságát számos díjjal jutalmazták: A népművészet ifjú mestere cím (1975), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1998), Magyar Művészetért Díj (1998), a Magyar Régizenei Társaság Tinódi-díja (2005), Magyar Örökség-díj (2006), Prima-díj (2006), Életfa-díj (2010), Liszt Ferenc-díj (2011), Kossuth-díj (2014).