Adott három középiskolás diák (Prohászka Fanni, Farkas Sándor, Somhegyi György), akik egy vidéki nagyváros átlagos középiskolájában tanulnak. A mindennapokban rengeteg – gyerek mivoltukból adódó – elvárás nehezedik rájuk. Ők pedig minderre közönnyel reagálnak. Pedig valójában pont abban a korban vannak, amikor nagyon is szeretnék megtalálni és kifejezni önmagukat. Egy iskolai feladat kapcsán találkoznak a Slam poetry-vel mint műfajjal, ami hirtelen mindhármuk érdeklődését felkelti. És attól a naptól elkezdenek slammelni. Megalakítják saját csapatukat, és szűkebb és tágabb környezetükről egyre szókimondóbb szövegeket kezdenek írni és előadni. Ám egy nap olyan témával találják szembe magukat, amit nem biztos, hogy szeretnének nyilvánosságra hozni. A szöveg mégis megszületik, egyikük azonban szorult helyzetbe kerül miatta és elárulja a többieket. A csapat egysége megbomlik.
– A történet kifejezetten tantermi előadásnak készült, saját fejlesztésű darab – árulta el Tóth Miklós rendező. – Az előző években már elkészült szövegekből dolgoztunk a tantermi előadásokban, ezért a csapatunk, Róbert Júlia dramaturg és Gyombolai Gábor színházi nevelési konzulens úgy gondolta, most fordítsuk meg a dolgot: választunk egy problémát, és abból írjunk színdarabot. Így született meg a Csendes óceán.
Fontos, hogy már a szöveg és a színházi rész is jó minőségben készüljön el, hiszen jó színházat kell csinálni ahhoz, hogy jól lehessen beszélgetni a látottakról. A legfontosabb az, hogy olyan problémát találjanak, úgy jelöljék ki a fókuszt, hogy ők maguk se tudják a választ a felvetett kérdésre. Így valóban kíváncsiak lesznek a véleményekre, és nem csupán rávezetik a diákokat arra, hogy mi a szerintük helyes válasz. Így egy-egy ilyen foglalkozáson a tanulók meghallgathatják egymást anélkül, hogy meg kellene győzniük a másikat arról, hogy kinek van igaza.
Farkas Sándor most először találkozott ezzel a színházi formával. – Nagyon izgalmas a munka egy ilyen TIE előadással, érdekes találkozás ez számomra – mesélte a fiatal színművész. – Nagyon kell vigyáznunk arra, hogy ne állítsunk, ne közöljünk tényeket a foglalkozás során, hanem engedjük szabadjára a diákokat, hogy úgy gondolkodjanak, ahogy ők szeretnének, és mi ne akarjunk válaszokat adni. Mi sem vagyunk annyira messze korban ezektől a fiataloktól. Emlékszem, hogy hat éve én sem tudtam még, hogy mit fogok csinálni, nem tudtam, hogy mi érdekel, csak lógtam a haverokkal. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy színész akarok lenni. Furcsa érzés visszaidézni, hogy milyen volt ez a fajta kiszolgáltatottság, amikor az ember nem tudja, hogy mit kezdjen az életével – mondta Farkas Sándor.
– Ez egyfajta gyakorlat a fiatal színészeknek, olyan, mint egy kurzus – tette hozzá Tóth Miklós rendező. – Ezt a színházi formát általában az egyetemen nem tanítják, így ez most tulajdonképpen egy új tantárgy, amit itt most elsajátíthatnak. Jó, ha korban közel vannak a játszók a diákokhoz. Ha középiskolás problémát vetünk fel, akkor ne negyven éves színész játssza az előadást. Ez az öt-hat éves korkülönbség pont ideális, a diákok így minden komolyabb jelzés, jelmez igénybevétele nélkül elfogadják azt, hogy a színészek is középiskolások. A problémaválasztásban, és a Slam poetry formanyelvének felvetésében is a fiatalok érdeklődését vettük figyelembe. A slamben találják meg végül a diákok saját hangjukat az iskolai tehetségkutató versenyre való felkészülés során. Nagyon érdekel minket ez a műfaj, így utánajártunk ennek a szubkultúrának. Én nagyon jó dolognak tartom, hogy született egy új köznyelv a fiatalok körében, ami kreativitást igényel, és szólásszabadságot. Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb törekvése szerintem, ezért akartunk ezzel foglalkozni – hangsúlyozta a rendező.