A Proceedings of Royal Society B folyóiratban közzétett eredmények arról tanúskodnak, hogy a moák kilenc faja azért tudott egymás mellett élni Új-Zélandon, mert eltérő táplálkozási stratégiákat követett.
Marie Attard, a kutatás vezetője szerint mindegyik moafaj más-más fajta étket részesített előnyben, és egyáltalán nem biztos, hogy idegen fajok betelepítésével eme igen változatos hiátusok betölthetőek.
Úgy hiszik, az ókori madarak 550 évvel ezelőtti kihalása kitörölhetetlen lyukakat hagyott az új-zélandi ökoszisztémában, és valószínűleg a bozóttüzek gyakoriságának, illetve a növények regenerációs rendszerének és magszórási lehetőségeinek drasztikus változásához vezetett. Mivel nagyon keveset tudni a moákról és arról, hogyan éltek egymás mellett, a kutatók nem tudják pontosan, eme károk milyen formában jelentkeztek.
Attard és csapata öt moafaj koponyájáról készített CT-, míg egynek mumifikálódott maradványairól – ami ráadásul állkapocsizmait is felöleli - MRI-felvételt. A képekkel megalkották az első háromdimenziós számítógépes modelleket, amelyek az egyes fajok izommunkáját taglalják.
Ezt követően összehasonlították a moamodelleket a kazuárról (Casuarius casuarius) és emuról (Dromaius novaehollandiae) készültekkel, amiből kiderült, hogy a különféle fajok koponyájának más és más volt biomechanikája, attól függően, milyen táplálékot fogyasztottak.
A kutatókat meglepte, mennyire változatosnak bizonyult a moafajok táplálkozási magatartása. Az Anomalopteryx didifornis faj például viszonylag rövid, éles szélű csőrét az ágak és gallyak átvágására használta, ami alátámasztja azt a feltételezést, miszerint elsősorban a fák és cserjék rostos részét fogyasztotta.
Az Euryapteryx curtus inkább a puha gyümölcsök megevéséhez adaptálódott, hatalmas lakókörzete lehetett felkutatásukhoz, ezáltal igen jó magszórónak bizonyulhatott. Kihalásukkal nincsen semmilyen élőlény ma Új-Zélandon, amely az általuk betöltött ökológiai szerepeket magára vehetné.
Arra is fény derült, hogy mindkét ausztrál madárfaj harapása a moáéhoz mérten igencsak gyenge, ami azt sugallja, hogy a kihalt madarak modern rokonaikétól eltérő táplálkozási stratégiát követtek.
Az eredmények Attard szerint arról tanúskodnak, hogy az ausztrál madarak nem képesek helyettesíteni a moát, ezáltal nem tudnák helyreállítani az eltűnt ökoszisztémákat.