„Zeneakadémista koromban írtam Hercenik Annának egy darabot Weöre Sándor Tánc című verse felhasználásával; számomra a vers azóta is érvényes metafora olyan mindennapi ellentétpárokra, mint forma és kifejezés, szabadság és rend, és végső fokon: egyenes és görbe. A tánc mozgás, a test monológja és az érzékek párbeszéde.
A darab a táncnak és a mozgásnak a továbbgondolása, kicsit hasonlóan a Weöres-versben levő „testek dús füzér“-éhez, ami az üres táncteret megtölti emberi asszimetriával és tartalommal. Ellentétben egy „jól nevelt“ tánccal (mint például a Bolero), ami azonos hosszúságú ütemekből áll, ennek a kíváncsi, tétova és talán nagyravágyó táncnak a 7 üteme változó hosszúságú. Mintha egy varászló eljátszadozott volna a kalotaszegi csárdás formájával és felnagyította volna néhány ütemét – na meg elhagyta volna az utolsót, a 8.-ikat.
Az így keletkezett 7-ütemes tánc ismétlődik a darabban, mint egy dalnak a strófái, ezt a darab második felében végig lehet is hallani. A darab első felében a zenekar különböző csoportjai eltérően reagálnak az alapritmusra, és ebből egy szövevényes élőkép keletkezik.“
Kutatások azt mutatják, hogy az agy egy adott pillanatban összefogja egy gesztussá, amit látunk és amit hallunk. A darabban szereplő élő elektronika mindkét szempontból fontos szerepet játszik. A játékos a kézmozgásával vezérli a hangot, ami egyben táncnak is látszik. Ezt kihasználva, a leírt hangjegyek néha mozgási utasításokat jelentenek, máskor meg hallható hangot.
A mozgásból szőtt ária a Miskolci Szimfonikus Zenekar felkérésére készült; számos utalás illeszti mintegy hídként a Beethoven 7. és Ravel: La Valse közé.
Február 8., hétfő, 19:00 – Tánclobbanás, Miskolci Szimfonikus Zenekar – Tűzvarázs Bérlet / 5. Művészetek Háza, Miskolc
Műsor:
M. Ravel: La Valse
Ajtony Csaba: Mozgásból szőtt ária
L. v. Beethoven: VII. (A-dúr) szimfónia, op. 92
Vezényel: Ajtony Csaba
Közreműködik: Gryllus Samu és Bolcsó Bálint.