Ugrás a tartalomra

Legenda a putnoki harangról

Létrehozva
Mi történt a borsodi településen cirka háromszáz évvel ezelőtt? A legendák érdekes történetet mesélnek el, amire most Bodnár Mónika néprajzos emlékeztet minket.

Bodnár Mónika, a Herman Ottó Múzeum néprajzos muzeológusa szerint húsvét valójában a tavasz köszöntése. Mozgó ünnep, minden évben más napon van, ugyanis a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltét követő vasárnap és hétfő az ünnep tényleges napja, ami március 22. és április 25. közé esik. Ám valójában nem csak e két nap jelenti a húsvétot, hiszen húsvéti ünnepkörről beszélünk, ami a húsvét első napját megelőző vasárnapon (virágvasárnap) kezdődik, s tart az ünnepet követő vasárnapig (fehérvasárnap). S ezt az ünnepkört megelőzi egy hosszú felkészülési időszak, a nagyböjt negyven napja, mely a befelé fordulás, a testi-lelki megtisztulás ideje.

A húsvéti ünnepkörnek számos jeles napja van, és sok szokás kötődik ezekhez a napokhoz. Ilyen például, amikor nagycsütörtökön (a húsvét vasárnapját megelőző csütörtökön) a katolikusoknál megszűnik a harangozás, mert mint mondják, a harangok Rómába mentek, s legközelebb csak nagyszombaton szólalnak meg ismét. Ilyenkor a szentmise kezdetére kereplővel és egyéb zajcsapó eszközökkel figyelmeztetik a híveket. A vallási villongások időszakában e szokásból kifolyólag számos összetűzés adódott a katolikus és a református hívek között, ezek emlékét történeti dokumentumok is megőrizték. Ez történt Putnokon is 1715-ben, amikor a vár közelében álló harangláb harangjából a vár katolikus úrnője, báró Orlay Borbála kivétette, s a várba vitette annak ütőjét, hogy ne lehessen harangozni. Ám mivel a harangot a katolikusok a reformátusokkal közösen használták, a reformátusok ezt nem nézték tétlenül. Az ütőjétől megfosztott harangot a lelkész magához vitette a parókiára. Szombaton nem volt hová visszatenni az ütőt. Mikor kiderült, hogy mi történt, üzent a bárónő a lelkésznek, hogy vitesse vissza a harangot, ő pedig visszaadja az ütőjét. Mire a lelkész visszaüzent, hogy megosztoztunk a haranggal, ő nagyságáé az ütője, mienk pedig a harang. Ám nem sokkal ezt követően, 1715. május 5-én tényleg megosztozott a két felekezet egymás között. A bárónő megváltotta a nagyharangot, a kisebb harang maradt a reformátusoknak, akik aztán önálló haranglábat építettek maguknak.