Bodnár Mónika, a Herman Ottó Múzeum néprajzos muzeológusa szerint kultúránkat áthatja a kereszténység. A keresztények Jézus feltámadását ünneplik ezen a napon. Ám már a kereszténységet megelőző időszakban is megünnepelték a tavasz eljövetelét, az újjászületést, az új életet. A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó szokásaink egy része még a kereszténység előtti időkben gyökerezik. A fennmaradt szokások és azok kellékei mind-mind az újjászületés, az új élet szimbólumai. Ilyen például a tojás, a víz, a zöld ág.
Legáltalánosabban elterjedt szimbólum a tojás. Sokfelé szokás, hogy a lányok tojást hímeznek (festenek, díszítenek), hogy ezzel ajándékozzák meg a locsolóikat. A leányok meglocsolásának ideje a húsvéthétfő. Ez a szokás a víz tisztító és termékenységvarázsló erejére utal. Olykor erre a tényre a locsolást kísérő versike is felhívja a figyelmet.
Húsvét keddje valójában az ünnep harmadik napja, a visszalocsolás ideje. Ilyenkor a lányok locsolják vissza a legényeket. Míg a húsvéthétfői locsolkodás majdnem teljesen általános, elterjedt szinte az egész magyar nyelvterületen, a húsvétkeddi visszalocsolás kevésbé ismert és elterjedt szokás. Én viszont még élő szokásként emlékszem rá gyerekkoromból – mondta Bodnár Mónika. – Egy felvidéki kisvárosban nőttem fel, ahol az 1970-es években húsvét keddjén, dacára a tanári fenyítéseknek, egyetlen osztályterem sem maradt szárazon az iskolában.
Ám vannak vidékek, főleg a szlovák nyelvterületen, de a magyarországi szlovákok között is, ahol nem a locsolkodás, hanem a vesszőzés, a sibálás szokása dívik húsvéthétfőn. Fűzfavesszőből fonott és pántlikával díszített korbáccsal csapkodják meg a legények a lányok hátsó felét, miközben tisztító, egészségvarázsló (a locsolóversekhez hasonló) versikéket mondanak.
A szokások – ezen belül a húsvéti szokások is – változnak. A hagyományos húsvéti szokásokat napjainkban szinte már nem is gyakorolják. Érdekes végiggondolni, miként változott meg az elmúlt öt-hat évtized leforgása alatt például a locsolkodás szokása. Mi őrzünk a családi albumban egy fotót, ahol édesanyámat locsolják vizes vödrökből a fiatal legények – emlékezett vissza a néprajzos. – Ez a fotó az 1950-es években készült egy Bódva-völgyi kis faluban. Engem vödör vízzel már nem, de pohár vízzel még meglocsoltak az 1960-70-es években a barátaim, osztálytársaim és a rokon fiúk. A lányaimhoz az 1990-es években már csak elvétve érkezett egy-egy locsolkodó osztálytárs, barát. A 16 éves fiam pedig már nem is locsolkodik. A mai fiatalok és gyerekek inkább már csak szüleik, nagyszüleik elbeszéléséből, esetleg a hagyományőrző pedagógusok vagy művelődésszervezők jóvoltából, játszóházi foglalkozásokból ismerik ezeket a régi szokásokat.