Az emberek egymás társaságát keresik; ahelyett, hogy elszórtan álldogálnának egy nagy területen, inkább csoportokba verődnek, barátkoznak, beszélgetnek. Ezt eddig is tudtuk, így az új-zélandi otagói egyetem kutatócsoportja most arra kereste a választ, mi alapján dönti el az ember, kinek a társaságát keresse.
A kutatók irányított kísérletet szerveztek a Dunedin városában álló Forsyth Barr Stadionban. 172 olyan embert engedtek be a 600 négyzetméteres küzdőtérre, aki nem ismerte egymást, és arra kérték őket, lazuljanak, ismerkedjenek és alkossanak csoportokat, amikor pedig úgy érzik, megvannak ezzel, tegyék fel a kezüket.
A csapatokat ezután feloszlatták, és arra kérték őket, alakítsanak új csoportokat - még nyolc alkalommal. A résztvevők számozott sapkákat viseltek, mozgásukat így pontosan tudták követni a stadion tetejére szerelt HD kamera felvételén.
A kutatók a kísérlet napján minden alanyukat lefotózták, egy háromfős „bizottság” leírta külső jellemzőiket, és hozzájuk rendelt egy értéket, ami azt fejezte ki, mennyire tartja vonzónak az illetőt.
A külön erre a célra készített mozgáselemző szoftverrel megállapították, hogy az emberek átlagosan hatfős csoportokat alkotnak, és a hasonló küllemű, vagy hasonlóan vonzó emberek csakugyan megkeresik egymást – fejtette ki a kísérletet vezető Jamin Halberstadt, az egyetem pszichológia professzora.
A csoportok leggyakrabban vonzó nők, kevesebbszer vonzó férfiak körül alakultak, legritkábban pedig kevésbé előnyös külsejű férfiakat láttak a centrumban.
Halberstadt professzor teamje nem elégedett meg ennyivel, az emberek elhelyezkedését is vizsgálták. Abból, hogy ki hol állt, mennyire közel a társaihoz, arra próbáltak következtetni, az egyes tagok mennyire érzik magukénak a csoportot, mennyire hajlandóak együttműködni a többiekkel.
Ezt egy egyszerű feladattal tesztelték: ötszáz darab jókora, 2,5 centis átmérőjű alátétet szórtak szét a küzdőtéren, ezt kellett összegyűjteniük a kihelyezett lavórokba a csoportoknak.
A leglustábbak azok voltak, akik a legközelebb helyezkedtek el másokhoz a kísérlet elején. Ők azok, akik egyedül jobban hajtanak, mint csapatban, ahol inkább hagyják, hogy a többiek végezzék el helyettük is a munkát – tért ki rá Jamin Halberstadt.
A szakember szerint a felülről megfigyelt stadionkísérlet azért is úttörő, mert sikerült megtalálniuk a középutat a laboratóriumok szűkössége, "sterilitása" és a spontán események túl sok zavaró körülménye között.
A kísérlet eredményeit tovább elemzik, és gazdaságilag is hasznos információkat próbálnak kinyerni belőlük. Többek közt azt, hogy mennyire számítható ki egy új, frissen formálódó munkacsoportba felvett ember későbbi aktivitása abból, ahogyan az első időkben viselkedik. A HR-esek és toborzók biztosan kíváncsian várják a konklúziót.
A vizsgálatot a PLoS One folyóirat közölte.