Ugrás a tartalomra

Gyermekek százai látogattak el szüleikkel a Népkertbe

Létrehozva

A Népkertben a Miskolc városi gyermeknapra és az Ezer Lámpás Éjszakájára várták a családokat. Az eltűnt gyermekekért szervezett programot hatodik alkalommal rendezték meg tizenkét városban. Az Ezer Lámpás Éjszakája a nemzetközileg is bejegyzett eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódik. A hazai könnyűzenei élet meghatározó szereplői közül idén is több mint ötvenen léptek színpadra.

– Közös élménye mindenkinek az, hogy amikor egy gyermek születik, akkor a család és barátaik óriási figyelmet szentelnek neki – mondta Alakszai Zoltán, a Polgármesteri Hivatal kabinetvezetője. – A hétköznapokban azonban, amikor a munka terhe elnehezül, ez a figyelem egy kicsit talán csökken. A gyermeknap, mint minden ilyen ünnep lehetőséget ad arra, hogy a kezdeti eufóriából egy kicsit visszahozzunk a hétköznapokba is. A gyermeknaphoz kapcsolódó program arra a valós társadalmi jelenségre kívánja felhívni a figyelmet, hogy rengeteg gyermek van akár a mai napon is a családja nélkül. 2015-ben országszerte több mint tizenhétezer gyermek tűnt el. Azt szeretném, ha mindannyian példát mutatnánk figyelemből. Minden közösségnek feladata, hogy ezeket a gyerekeket hazavezesse a családjához.

ezerlampas_gyermeknap3_160529_ml.jpg

A gyermeknapi rendezvényen szórakoztató gyerekprogramok sokasága várta a piciket és a nagyokat egyaránt. Már délelőtt 10 órától lehetett nevezni az aszfaltversenyre. A színpadon mesezenekar lépett fel, és mesejátékot adtak elő. Volt tündér és herceg jelmezverseny, buborékfújás és táncház. Továbbá bohócok hajtogattak lufikat. A kiegészítő programok között szerepelt még egyebek mellett planetáriumi előadás, kismesterség-bemutató, pónilovaglás, állatsimogató és vurstli. Olyan civil szervezetek mutatkoztak be, mint a Miskolci Kisbocsok Sakkszakosztály és a Szimbiózis Alapítvány.

ezerlampas_gyermeknap_160529_ml.jpg

Aki pedig akart, még vagány motorosnak is képzelhette magát egy rövid időre gyönyörű Harley Davidsonokon ülve.

A koncertek este 6 órakor kezdődtek el. Meghívták Horányi Julit, a Bagossy Brothers Companyt, a Karmapolist és a Belmondot. Utána pedig magasba engedték a több ezer LED-fénnyel világító léggömböt, hogy utat mutassanak az eltűnt gyermekeknek.