A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért. Az elesett magyar hősök emlékezetét először 1917-ben iktatták törvénybe. 1945-től nem tartották meg, a rendszerváltás után azonban újra lehetett ünnepelni.

Miskolcon a hősök temetőjében keresték fel az emlékhelyeket. Kriza Ákos polgármester, Kiss Gábor alpolgármester, önkormányzati képviselők, pártok és civil szervezetek képviselői hajtottak fejet a hősök emléke előtt. Megkoszorúzták az I. és a II. világháborús hősök emlékművét, a hadifoglyok kopjafáját és az 56-os emlékművet. Felkeresték a temető mellett lévő volt köztemetőben az I. világháború áldozatainak emléktábláját és a cserkészek által állított kopjafát.
– Mindazokat ünnepeljük, akiknek köszönhetjük, hogy ma magyarul beszélhetünk a Kárpát hazában – mondta Kriza Ákos polgármester. – És hogyha azt látjuk, hogy csak Miskolcon több száz olyan sír van, ahol a kegyeletünket leróhatjuk, akkor képzeljük el, hogy a Kárpát-medencében, vagy messzi idegenben hány magyar katona áldozta az életét, hogy a magyarság fennmaradjon, hogy magyar hazáról, magyar nemzetről tudjunk beszélni így, a huszonegyedik században! Nagyon köszönjük a cserkészeknek, akik már több mint húsz éve gondozzák ezeket a sírokat, s természetesen a város is hozzáteszi a magáét. Ha a hősöknek az emlékét nem ünnepeljük, nem tartjuk rendben a sírokat, akkor nem ünnepeljük a múltunkat.

Hejőcsabán pedig a Koboz utcai világháborús emlékműnél koszorúztak.