Ugrás a tartalomra

„Nincs két egyforma osztály és gyermek”

Létrehozva
Pedagógiai díjat vehetett át Miskolc város napján Csonka Lászlóné tanító és igazgatóhelyettes.

csonka_laszlone_160426ml_1.jpg

Fotó: Mocsári László

Csonka Lászlóné elhivatott miskolci pedagógus. 1979-ben végezte el a tanítóképző főiskolát Sárospatakon, ahol a tanítói diploma megszerzése mellett ének és népművelés szakkollégiumot is végzett.

Hivatása gyakorlásának kezdetén, 1980-ban került a miskolci Munkácsy Mihály Általános Iskolába, azóta is ott dolgozik. Több éven keresztül tanítóként tevékenykedett az intézményben, majd érdeklődése, egyre inkább a sajátos nevelési igénnyel bíró gyermekek felé fordult.

– Eleinte csak azt vettem észre, hogy vannak az osztályomban olyan gyerekek, akik valamilyen módon kilógnak a sorból. Akkor még nem tudtam, hogy ők sajátos nevelési igényűek. Aztán számos tanfolyamot elvégeztem, hogy minél többet tudjak segíteni rajtuk. Sok olyan módszerrel megismerkedtem, amelyek alkalmazásának köszönhetően ezek a gyerekek magabiztosabbak lettek, sőt hosszú évek munkája után akár el is hagyhatták iránytévesztéseiket, hang- és szókeveredéseiket. Iskolánkban mára egy egész osztály van, ahol együtt tanulhatnak és haladhatnak ezek a tanulók – nyilatkozta.

csonka_laszlone_160426ml.jpg

Csonka Lászlóné jelenleg a Herman Ottó Általános Iskola Munkácsy Mihály Tagiskolájának igazgatóhelyettese.

– Hiányoznak az osztályfőnöki teendők, de a gyerekekkel továbbra is találkozom. Hatodikig énekórát tartok, és erkölcstant is oktatok nekik. A legnagyobb csoda mindig az volt, amikor az elsősöket megtanítottam írni, olvasni. Fontosnak tartom, hogy elnyerjem a bizalmukat. Sok olyat elmondanak, amelyek kapcsán a tetteik mögé láthatok. Megtudhatom, mi motiválja őket – mondta el.

Kollégái, ismerői lelkiismeretes, alapos, széles látókörű embernek tartják. Olyan empatikus személyiségnek, akit a gyerekek, szülők, kollégák egyaránt tisztelnek és szeretnek.

– A gyerekekkel való kapcsolatom kétoldalú, mert munkatársak vagyunk. Én válok jobbá azáltal, hogy velük foglalkozhatom, és ezért nagyon hálás vagyok nekik – fogalmazott. Pedagógiai hitvallása is jelzi emberi, szakmai hozzáállását, gyermekek iránti odafigyelését, elkötelezettségét: „Nincs két egyforma osztály és két egyforma gyermek, nem lehet rutinból tanítani”.