
Eredetileg magyar-ének szakos tanár szeretett volna lenni, elvégezte a főiskolát. Életének ebben a szakaszában már aktívan közreműködött énekkarokban, többféle hangszeren játszott, majd egy gyógypedagógiai intézményben sikerült elhelyezkednie. Óvodásokkal foglalkozott, s a kicsik között egyre inkább úgy érezte, mindig ezt akarta csinálni.
Így megszerezte a gyógypedagógiai képesítést is, és azóta napjainak nagy része értelmi akadályozott gyerekek és fiatal felnőttek között telik. Érdeklődési köre sokrétű, sok más mellett a népzene és a néptánc, népi hagyományok ápolása jellemzi. A zene és a tánc iránti elhivatottsága és a sérült gyermekek szeretete egyaránt tükröződik személyiségében. Nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra a munkájában, és azon kívül is. Sikeresen felkészíti tanítványait, iskolai rendezvényekre, kulturális fesztiválokra, melyeknek állandó fellépője a Csengettyűs zenekar. Tehetséges tanítványai kezét a későbbiekben sem engedi el. A fiatal felnőttekkel is foglalkozik, szívén viseli további életútjuk egyengetését.

Zenei tudását kamatoztatva, hangszeres játékra tanítja a fiatalokat, az általa létrehozott Paramuzsikusok Ének- és Zenekarával - az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége támogatása mellett - rendkívül nívós előadásokon, fellépéseken vesznek részt. Aktív munkásságát folyamatos önképzés jellemzi. Okleveles tehetségfejlesztő tanár, emellett szakvizsgázott pedagógus egyéni bánásmód és differenciált tanulásszervezési szakterületen. 2015-ben Mesterpedagógusi diplomát szerzett. Munkatársaival jó kapcsolatot ápol, a pozitív munkahelyi légkör érdekében gyakran szervez közös programot, melyen szívesen részt vesznek a kollégái. Ezeken a rendezvényeken, összejöveteleken általában hangszeres kísérettel jó hangulatú énekléseket kezdeményez. Jelen tanévben értelmileg akadályozott első osztályos tanulók osztályfőnöke. Kapcsolata a tanítványaival, szüleikkel is harmonikus.
Csekéné Altrichter Judit a magas szinten, a sérült gyermekek fejlesztése érdekében végzett szakmai tevékenységéért, példaértékű emberi magatartásáért méltó a Pedagógiai díjra.