Mint írják: "sajnos ezek a festékek a természetes mészkőbe beivódnak, s a fokozottan védett barlang falában hosszú időre eltárolódnak. Ezek a festékek nem eltávolíthatók a barlangfal mikro-morfológiájának károsodása nélkül. A kár helyrehozhatatlan. Ebből a barlangból csak egy van, nem lehet helyette másikat csinálni."

A barlang falán látható firkák, úgynevezett tagek egyébként semmi másra nem jók, csupán készítőjének (BOG!, BELLA, MOZI, DILI...) ottjártáról tanúskodnak, mint ahogy a kutyák is megjelölik a kivállasztott területüket, de annak legalább megvan a természetben betöltött szerepe.
A taggelés még a nyugati világban terjedt el a 60-as években, de ma már az igazi graffity művészek is elitélik a taggelőket. Egyrészt, mivel már rég elkopott a tagaelés mögött húzódó ideológia, és mondanivaló, másrészt pedig az igénytelen firkálmányok rossz fényt vettnek az utcai művészetek ezen ágára, így még nehezebb elfogadtatni azt a társadalommal.

A graffity legalizására számtalan hazai próbálkozás van. Időnként civil szervezetek biztosítanak felületeket , ahol legálisan is kiélhetik művészi hajlamukat a graffitisek, azonban az ilyen firkászok, akik a Kecskelyuk-barlang falát is megrongálták, csak rontanak az egyébként látványos utcai művészeti ág megitélésén.
A magyar Büntető Törvénykönyv 371. §-a rongálásként értelmezi a graffitit is, amelyet falfirka névvel illet és alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Ha a firkálással okozott kár nagyobb mint kétszázezer forint, vagy ha műemléket, szobrot, templomot, sírt rongálnak meg, akkor a maximális büntetés három évig terjedő szabadságvesztés. Amennyiben a kár több mint kétmillió forint, a büntetés egytől öt évig terjedhet, ha pedig több mint ötvenmillió forint, akkor a büntetés a két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést is elérheti.