Túlvilági hangulatot hozott létre egy dán zenekar, amikor élő koncertet adtak a víz alól. Az előadás az AquaSonic címet kapta, öt előadó játszik és énekel, teljesen elmerülve a hatalmas víztartályokban.

A különös hangzásvilág eléréséhez több évi kutatást végeztek, így tudták kifejleszteni a megfelelő eszközöket és technikákat. A művészek mélytengeri búvárokkal, hangszerkészítőkkel és tudósokkal együtt kísérleteztek, hogy megalkothassák végül a speciális, víz alatt is működő hangszereket.
Hidraulofón hangszerek fejlesztettek ki, azaz olyan eszközöket, amelyek valamilyen folyadékkal való kölcsönhatás során szólalnak meg. Emellett hegedűvel és ütős hangszerekkel is dolgoznak.
Az előadást az Operadagen Fesztiválon adják elő Hollandiában, de az együttes gondolkodik azon, hogy nemzetközi turnéra induljon.