
Még 2011-ben lett Asan és Miskolc testvérváros. Azóta a dél-koreai, háromszázezres városból már többször is ellátogattak Miskolcra vezetők és szakemberek. A látnivalók mellett megismerkedtek a kultúra szereplőivel is, így például a Miskolci Szimfonikus Zenekarral. Májusra pedig meghívták az Allegra Quartetet, ami a szimfonikusok tagjaiból áll.

A vonósnégyes motorja Monok Ildikó, aki mesélt a négynapos utazásról.
– Múlt héten indultunk a hosszú útnak. Az első napon gyerekekkel foglalkoztunk. Egy körülbelül tízfős csoport bemutatóját hallgattuk meg. Tanáruktól nagyon kedves gesztus volt, hogy Brahms V. Magyar táncát is beválasztotta a műsorukba. A gyerekeknek instrukciókat adtunk, hogy hogyan játsszák el ezt a darabot, majd közösen is eljátszottuk, végül mi is megmutattuk nekik, hogy mi hogyan játsszuk el ezt a művet amúgy magyarosan.

Az Allegra Quartet két hangversenyt adott a négy nap alatt.
– Az egyik koncertünk az egyetemen volt több száz hallgató előtt – mondta el a vonósnégyes vezetője. – A másik hangversenyt pedig a városházán adtuk szintén teltház előtt. Ez utóbbi volt a hivatalos, reprezentatív koncert. Műsoraink különbözőek voltak. Ők nem nagyon ismerik az Európa-szerte népszerű és ismert dallamokat. Vittünk például Ravelt, Bachot, Mozartot és az előbb már említett Brahmsot. Többnyire csak azok találkoztak ezeknek a szerzőknek a műveivel, akik már jártak Európában. A fülbemászó dallamokat nagyon szeretik, különösen az V. Magyar táncért voltak oda.

A protokoll programokon kívül volt idő nézelődni is.

– Jártunk természettudományi múzeumban, piacon és megmutatták a városban lévő nevezetességeket, de voltunk a városon kívül is – mondta Monok Ildikó. – Meglátogattunk egy ökofalut, ahol régi körülmények között élnek az emberek, és gazdálkodással foglalkoznak. Ez nagyon érdekes volt. A legszívesebben azonban a konyhaművészetükkel kápráztattak el minket. Az ételeik csípősek, nekem nagyon ízlettek, de az is jól lakhatott, akinek nem volt ínyére az ázsiai konyha.

A miskolci zenei kultúrát képviselő Allegra Quartet tehát egy csipetnyi Miskolcot vitt ki Dél-Koreába.
