
Körülbelül egy évig élt együtt a rendőr és az élettársa. Az összeköltözés után a férfi gyakrabban ivott és a féltékenység miatt irányítani akarta a nő minden lépését. A velük egy lépcsőházban lakók szerint eleinte nem volt probléma, néhány hónap elteltével viszont mindennapossá váltak a veszekedések és a férfi többször is bántalmazta a nőt.
A házban több lakót is megkerestünk, de azt mondták annyira félnek a rendőrtől, hogy nem állnak kameránk elé.
Április végén egy este úgy összerugdosta a nőt, hogy két bordája eltört és a tüdeje is megsérült. Kamerán kívül annyit mondtak nekünk a lakók, hogy az eset után a nő nem került azonnal kórházba, csak másnap reggel mentek be taxival. A miskolci rendőr most előzetes letartóztatásban van.

"A Btk különös része szerint az életveszélyt okozó testi sértés bűntette az 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett, a kapcsolati erőszak bűntettének minősített esete pedig egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel." - mondta Barkó Tamás, a B.-A.-Z. Megyei Főügyészség szóvivője.
A nő már jobban van, állapota stabilizálódott, a szomszédoktól úgy tudjuk, szüleihez költözött, ott lábadozik.