Ugrás a tartalomra

„Úgy érzem, befogadtak a miskolciak”

Létrehozva
Czank Tímea 1986-ban született Budapesten. Mielőtt Miskolcra került, játszott a Vasasban, az UNIQUA Euroleasing Sopron és a Zalaegerszegi TE NKK csapatában is.

czank1.jpg

Az élvonalbeli női kosárlabdázó 2013 májusában szerződött a DVTK női kosárlabda csapatához, melynek hamar emblematikus személyiségévé vált. Az akkor 26-szoros válogatott korábbi U20-as Európa-bajnoki ezüstérmes, az egyes és a kettes poszton egyaránt bevethető játékos Zalaegerszegről igazolt a diósgyőriekhez. Jó szellemiségű sportolóként jellemezték, aki vezére volt a zalaegerszegi együttesnek, s olyan játékos, aki beleillik a diósgyőri női kosárlabdával kapcsolatos, szakmai elképzelésekbe.

czank3.jpg

A DVTK női kosárlabda-csapatával számos sikernek volt részese, ő volt az idei évben Magyar Kupa győzelmet arató együttes csapatkapitánya.

Hamar megszerették egymást a szurkolókkal, a város közönségével is, elmondása szerint már úgy érzi, mintha hazajönne Miskolcra. Régóta itt játszik, nagyon szeret a városban lenni.

– Úgy fogalmaznék, hogy Miskolc a második otthonom, mert a családom és a barátom Budapesten várnak engem haza! De nagyon szeretek itt lenni, s örülök, ha az eddig itt eltöltött időt jó eredményekkel sikerül megkoronázni. Nagyon sok támogatást kapok a társaktól, vezetőktől és szurkolóktól és persze a barátomtól, valamint a családomtól is, akik szintén szeretik a miskolci légkört és a csapatot! Úgy érzem befogadtak a miskolciak. Én úgy tudok jól játszani, ha bíznak bennem, és ez itt megvan – fogalmazott Czank Tímea női kosárlabdázó, aki kimagasló sportteljesítménye alapján kapta meg „Az év Sportolója” díjat.