Az áloméjre több mint 60 gyermek érkezett a Gyermek-egészségügyi Központból, a Vakok és Gyengénlátók Egyesületétől, a Szimbiózis Alapítványtól és a Waldorf iskolából.

A meghívott gyermekek és kísérőik számára a rendezvény ingyenes volt, amihez a Miskolci Állatkert és Kultúrpark munkatársai önkéntes munkával, a támogatók – köztük a Miskolc Holding tagvállalatai – felajánlásokkal járultak hozzá. Az MVK Zrt. jóvoltából biztosított volt a gyermekek és kísérőik díjmentes utazása is, alacsonypadlós autóbusszal a Miskolci Állatkert és a Gyermek-egészségügyi Központ között.
Az „áloméj” 1996-ban indult a Rotterdami Állatkertből, ahol egy zártkörű rendezvényt szerveztek a Sophia Gyermekkórház beteg gyermekei számára. A rendezvény 2002-ben nemzetközivé vált, azóta évről-évre egyre több állatkert szervezi meg június első péntek estéjén a fogyatékkal élő és tartósan beteg gyermekek részére ezt a különleges eseményt.

Idén 38 országban közel 300 állatkertben, ebből Magyarországon hatban várták a gyermekeket erre a különleges estére. Ilyenkor a vendégek akár testközelből is megismerkedhetnek az állatokkal, beszélgethetnek az állatkert munkatársaival és olyan helyekre is bejuthatnak, ahová máskor nem – az, hogy mindez este történik, további kellemes izgalmat nyújt.