– Alapvetően ma már a város kulturális életéhez, gasztrokultúrájához hozzátartozik az is, hogy a borról is olyan helyszínen és olyan formában essen szó, ami a borkultúrát erősíti – mondta korábban Kiss Gábor alpolgármester, a rendezvényt ajánló sajtótájékoztatón. – Ezek a borestek kulturális rendezvények is. Érdekes, interaktív és beszélgetős módon arra adnak lehetőséget, hogy akik kedvelik a borokat és szeretnének többet tudni róluk, kicsit jobban érteni hozzájuk, azoknak ez egy nagyon kellemes program legyen.

– Miskolcnak eddig nem volt a város borkultúráját népszerűsítő programsorozata – mondja Sándor Zsolt, a Miskolci Borklub Egyesület elnökségi tagja, programigazgató. Egyesülete egyébként több mint tíz éve pont azt tűzte ki célul, hogy népszerűsítse a borkultúrát.
A mostani program nem arról szólt, hogy asztalok mögött, hosszú előadásokat hallgatva kóstolják a borokat az idelátogatók.

– Ez egy könnyedebb stílusú, interaktív rendezvény. Nem akartunk éttermi körülményeket sem kialakítani, de egy olyan színvonalas, a város polgárainak szóló programot szeretnénk felépíteni, ahová szívesen jönnek majd az emberek – fogalmaz a programigazgató, hozzátéve: ez egy remek kikapcsolódási és tanulási lehetőség mindazoknak, akik szeretnének mélyebben elmerülni a borozás világában.
– Az ország legjobb pincészeteit hívjuk meg, így most a Jásdi Pincészetet és annak vezetőjét invitáltuk egy rendhagyó bemutatkozásra. Ők az olaszrizling nagykövetei – húzta alá Sándor Zsolt.

A négy évszak köré csoportosuló program zenei aláfestését Vivaldi Négy évszak című zeneműve is végigkísérte. A pénteki boresten természetesen a Nyár című tétel kapott főszerepet, legalábbis ezek a dallamok köszöntek vissza Vihula Mihajlo gitárművész improvizációiban.