Ugrás a tartalomra

Nemzeti összetartozás napja – Megemlékezések Miskolcon

Létrehozva
A nemzeti összetartozás napja alkalmából rendeztek megemlékezést a Gyula utcai Trianon emlékműnél, valamint a Feszty Árpád úton.

1920. június 4-én írták alá a trianoni békediktátumot, ami kimondta az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását. A magyar állam elveszítette területének kétharmadát, és több millió magyar került idegen országokba.

trianon_gyorikapu_160603_fkcs_7.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

Hollósy András (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő és a Szent Imre Általános Iskola diákjai emlékeztek meg a 96 éve történtekről a Gyulai utcai Trianon emlékműnél.

trianon_gyorikapu_160603_fkcs_3.jpg

– Azon, hogy Trianon megtörtént, most már nem tudunk változtatni. Egy dologra azonban van ráhatásunk: arra, hogy a lélek trianonja soha ne történjen meg! – fogalmazott a politikus, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy a következő nemzedék is emlékezzen az 1920-ban történtekre.

trianon_160603_vcs_01.jpg

Fotó: Végh Csaba

A Feszty Árpád úton felállított országzászlónál Kovácsné Budai Mária (Fidesz-KDNP) a Jókai Mór Református Általános Iskola diákjaival közösen emlékezett meg az I. világháborút lezáró eseményről.

trianon_160603_vcs_11.jpg

A kormánypárti politikus ünnepi beszédében megemlékezett arról a napról, ami „gyászba borította az egész országot”. A 2014-ben elkészült emlékhelynél felidézte az Országgyűlés döntését is, mellyel június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánították.