Ugrás a tartalomra

Szír migránsokat akart Németországba csempészni a román férfi

Létrehozva
Embercsempészés miatt indult nyomozás ellene, miután a kisbusszal lesodródott az M3-asról, majd utasait gyalog indította tovább az úton Debrecen irányába, azzal az ígérettel, hogy pár kilométer után átérnek a német határon.

Vasárnap hajnalban egy olasz rendszámú Hyundai az M3-as autópálya 158 km szelvényénél az útpályáról lesodródva a szalagkorlátnak ütközött. A jármű Budapest felől, Debrecen felé haladt és Nemesbikk térségében szenvedett balesetet. A rendőrség intézkedést kezdett a helyszínen. A jármű közelében tartózkodott egy román állampolgárságú férfi, aki elmondta, hogy a járművet egy ismerőse vezette, aki a balesetet követően a helyszínről elszaladt. Az intézkedő járőrök a helyszín közelében 9 felnőtt és 4 gyermekkorú szír állampolgárnak mondott arab személyt találtak, akik a balesetet szenvedő járműben utaztak.

A Bevándorlási Hivatal nyilvántartása szerint a 13 arab származású személy május 26-tól jogszerűen – bevándorlási kérelemmel – tartózkodik Magyarországon, számukra a Vámosszabadiban lévő befogadóközpontot jelölték ki.

Az arab származású, felnőtt korú tanúk elmondták, hogy május 28-án az éjszakai órákban Budapesten szálltak be a gépjárműbe, fejenként 3-4 ezer eurót fizettek azért, hogy Németországba szállítsák őket. A gyanúsított azonban az ellenkező irányba, Románia felé indult el velük. Hajnalban a sofőr navigációja elromlott, a telefonján lévő applikációt akarta használni, azonban eközben elvesztette uralmát a jármű felett és így balesetet szenvedtek. A jármű vezetője a gépkocsiból kiszállva menekülésre szólította fel őket, és hozzátette, hogy 2 óra múlva elérik a német határt.

A román sofőr megpróbálta magát menekültnek kiadni, azonban az egyik szír férfi a kihallgatása közben bemutatott mobiltelefonnal készített fényképről felismerte benne a gépjármű sofőrjét.

A román állampolgárságú férfit őrizetbe vették, és a Tiszaújvárosi Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.

Ellene embercsempészés bűntette miatt indult eljárás. A cselekmény büntetési tétele 5 évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyben folyik a nyomozás.