Második lett a DK, harmadik pedig a Jobbik jelöltje, negyedik az MSZP, ötödik a PM. Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP miatt nyert a Fidesz, mert a szocialisták sajá jelöltet indítottak. A PM szerint is a baloldal választási sikerét csak az összefogás és az előválasztás alapozhatja meg.
Vargáné Sürü Renáta jegyző a helyi választási bizottság ülését követően elmondta, hogy a körzet 3671 szavazásra jogosult polgára közül összesen 1177-en járultak az urnákhoz, ami 32,06 százalékos részvételi arányt jelent.