Joan Lechleitner tavaly vásárolt egy lottószelvényt egy pennsylvaniai lottózóban, amellyel több mint 1 millió dollárt nyert, átszámítva nagyjából 280 millió forintot.
Most a rendőrség azzal gyanúsítja, hogy 175.000 dollárt, azaz majdnem 50 millió forintot lopott a munkahelyéről, ebből fizette a szelvényeket.
Az 51 éves férfi munkahelyén könyvelőként dolgozott. A rendőrség lopással, csalással, dokumentumok meghamisításával gyanúsítja.
Az akcióban a család is segített, a férfi és több közeli rokona is ugyanabban az áruházban dolgozott, a vádak szerint együtt rakták zsebre a 175.000 dollárt.

Az üzlet tulajdonosa azt mondta a rendőrségnek, hogy háromszor kellett pénzt kölcsönkérnie, hogy ne kelljen bezárnia a boltot. Az áruház biztonsági kamerái is bizonyították a csalást, így a férfi és három családtagja beismerte tettét.
Fejenként 25.000 dolláros óvadékot fizettek, majd elhajtottak egy kisteherautóval, amit korábban a lottónyereményből vásároltak.