Ugrás a tartalomra

Országosan és nemzetközileg is felfigyeltek a lányokra

Létrehozva
Az Aluinvent DVTK Miskolc női kosárlabda csapat - bízvást mondhatni, a közönség kedvence - az elmúlt években felmutatott eredményei által nem csupán hazánk egyik meghatározó csapatává vált, hanem Európa szerte is öregbíti Miskolc, Diósgyőr, és Magyarország hírnevét.

dvtk_nymburg_160204ml_65.jpg

A nagy múltú DVTK (Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre) története során, a foci mellett új szakosztályok is megjelentek a klubban, de a rendszerváltás után ezek különváltak, így a kosárlabda is. A DKSK, (Diósgyőri Kosarasok Sport Köre) 1992-ben jött létre. A DKSK Miskolc női kosárlabdacsapata 2013 február 21-től visszatért a gyökerekhez, s újra DVTK néven versenyzett tovább. A lányok 1993-ban és 1994-ben Magyar Kupa győztesek, 1997-ben, 2005-ben és 2015-ben pedig Magyar Kupa ezüstérmesek lettek. A 2014-es évet új vezetőedző irányításával kezdte meg az Aluinvent DVTK élvonalbeli női kosárlabda csapata. Maikel Lopez, a sokszoros spanyol bajnokcsapat Gran Canaria kispadjáról érkezett Miskolcra.

A legfrissebb eredmény, ami büszkeségre ad okot, hogy a miskolci csapat megnyerte a Magyar Kupát 2016-ban, s ezzel fennállásának történetében a harmadik kupasikerét ünnepelhette. Nagy lépés volt a kosarasok életében, az országos cégek is felfigyeltek arra a sportszakmai munkára, ami Diósgyőrben folyik. 2016-ban a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. is csatlakozott az Aluinvent DVTK Miskolc támogatóihoz. Az együttműködést 2016. január 12-én jelentették be, kiemelve, hogy az állami cég nemzetközi és hazai sikerei miatt választotta a miskolci csapatot. - Több kosárlabda csapatot is támogatunk, de a női kosárlabda csapatok közül, a legnagyobb mértékben az Aluinvent DVTK - t fogjuk segíteni. Ez bruttó 5.8 millió forintot jelent ebben az évben - mondta el a rendezvényen Zsiga Marcell, a Szerencsejáték Service Nonprofit kft. ügyvezető igazgatója. Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője úgy fogalmazott: ez egy nagyon nagy lépés a csapat történetében. A támogatók ugyanis eddig nagyrészt a régióból, a megyéből, illetve a megyei kötődésű cégekből kerültek ki. Mostanra, a hazai és nemzetközi porondon elért sikereivel eljutott odáig a csapat, hogy országosan is felfigyeltek rá.

dvtk_sopron_160304_fkcs_54.jpg

Az Aluinvent DVTK Miskolc női kosárlabda csapat kiemelkedő sporteredményei alapján kapta „Az év sportolója” díjat Miskolc város napján.