Az Ózdi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. Béla 70 éves helyi lakossal szemben. A férfi június 6-án Ózdon parkolni akart járművével, de nekiütközött egy már ott lévő autónak. Ezt követően még kétszer próbálkozott, és újfent nekihajtott ugyannak a járműnek. Az idős sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság elsődleges feladatai közé tartozik a közlekedésrendészeti feladatok maradéktalan ellátása mellett a közlekedés biztonságának megteremtése és további javítása – áll a police.hu-n olvasható közleményükben. – A közúti közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a prevenciós célokat szolgáló közúti ellenőrzések végrehajtására.
A megye útjain május 23-29. között 66 közúti közlekedési baleset történt, ebből 5-nél volt olyan sofőr az okozó, akinél a helyszínen alkalmazott alkoholszonda elszíneződött. Az adott időszakban így 25 ittas járművezetővel szemben indult hatósági eljárás a megyében.
– A megyei rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti! – hangsúlyozzák.