
Hidvégi Attila 1960-ban született Budapesten. Négyéves korában tanult meg úszni a Császár uszodában, ezt a sportágat kezdte művelni. 1971-ben került Miskolcra, mivel a szülei ide költöztek, és itt is folytatta az úszást. Volt városi-, megyei bajnok, országos 6. helyezett. - 1974-ben olyan szerencsében volt részem, hogy a jelenlegi magyar öttusa válogatott szövetségi kapitánya, Pálvölgyi Miklós itt alapított egy öttusa klubot, és innen indult az életemben az öttusázás. Ez tartott egy jó pár évig, külön lövész illetve vívó versenyeken indultam – nyilatkozta. Mint mondta, az úszás nagyon kemény, nem mindig kellemes sport volt, számára sem, de ahogy belépett a dologba a lovaglás, lövészet, vívás, nagyon megszerette egészében öttusát. - Onnantól aztán tényleg szárnyaltunk, ezeket a dolgokat nagyon meg lehet szerettetni a gyerekekkel. Itt is szép eredményeket ért el, lövészetben volt városi-, megyei-, országos bajnok, légpisztoly versenyszámban első helyezett. Légpisztoly és sportpisztoly fegyvernemben az aranyjelvényes ifjúsági válogatottságig jutott. Vívásban volt ifjúsági válogatott kerettag, városi, megyei bajnok, országos negyedik helyezett. 1978-ban egy családi tragédia miatt befejeződött a sportolói pályafutása. 1982-től a mai napig úszó- és öttusa képzéssel foglalkozik. 2010-től a Swimming Pentathlon Club elnöke és öttusa szakágának vezetője volt két évig. 2015-től a miskolci Öttusa Szakosztály vezetője.

- Mindegyik gyereknek azt kívánom, hogy tanuljon, sportoljon. Próbálom velük megértetni, hogy tulajdonképpen maguknak csinálják – fogalmazott Hidvégi Attila. Hangsúlyozta, sok szülő megijed, amikor szóba kerül, hogy öttusára kellene járatni a gyermekét. Attól félnek, hogy ez óriási leterheltséget jelent, ami a tanulás rovására mehet. - Miskolcon a Gyarmati Dezső általános iskola felvette a sportágai közé az öttusát - tehát tanulni és sportolni is lehet itt párhuzamosan. Ez nagyon nagy segítség a gyermekeknek és a szülőknek – emelte ki. - Én azt tartanám szerencsések, ha ez a fajta sportiskolai tanulás tovább folytatódhatna közép- és felsőoktatási szinten is Miskolcon. Azért, hogy ezek a gyerekek, akiket gyémántként csiszolgatunk, ne hagyják el a várost akkor, amikor már Európa- és világbajnokok lehetnek – tette hozzá.
Hidvégi Attila kimagasló sportedző tevékenységéért kapott Nívódíjat a város napján.