Ugrás a tartalomra

Rengeteg izgalom a Bartók Plusz Operafesztiválon

Létrehozva
Homok borítja a Jégcsarnokot, készülnek a Bartók-maratonra. Rögtön az operafesztivál elején, szombaton három Bartók művet nézhetnek meg egy este az operák szerelmesei. A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin és A kékszakállú herceg vára –egyszerre, egy színpadon.

A Jégcsarnok minden évben különleges helyszíne a Bartók Plusz Operafesztiválnak. De idén talán még izgalmasabb lesz. A színpad asztalszerű elemekből áll össze, homokból pedig annyi van, mintha egy egész tengerpart költözött volna a csarnokba.

operaproba_160608_vcs_1.jpg

Fotó: Végh Csaba

A látványt a fények, a jelmezek és maguk a táncosok fokozzák. A Bartók-maratonra már próbálnak a művészek. A táncosoknak is szokniuk kell a tengerparti hangulatot. Még azoknak is, akik nem ma kezdték. Apáti Bence balett táncos úgy fogalmazott: egy balett művész, amikor felmegy a színpadra, akkor kap egy színpadot, azon van egy linóleum, balett szőnyeg, az előtt van egy zenekar és egy karmester.

– Ez most jelen pillanatban nincs meg. Ez egy teljesen extrém körülmény. Minden lehetőség, ami most van, az teljesen más, mint egy hagyományos kőszínházban – fűzte hozzá.

operaproba_160608_vcs_4.jpg

A Bartók-maratonon három művet láthatnak majd a nézők egy este, pontosabban négyet. A fából faragott királyfit két változatban adják majd elő, ezzel kezdődik és ezzel is ér véget az est. És játsszák majd A csodálatos mandarint és A kékszakállú herceg várát.

operaproba_160608_vcs_9.jpg

Ha pedig különleges helyszínek, akkor Ezrek operája. A Carmen-t a Lovagi Tornák Terén lehet majd megnézni jövőhéten pénteken. A darab rendezője, Kerényi Miklós Gábor kiemelte, a produkcióban nagyon izgalmas dolgok lesznek. Teherautó, egy valódi Ferrari, lovasok robognak majd át a színen…

– Nagyon izgalmasak, színesek és érdekesek lesznek a jelmezek. Nagyon erős lesz a kapcsolatunk a közönséggel, ami szokatlan. Megtanítjuk őket például a torreador dalra – fűzte hozzá.

Az Ezrek operáját – ahogy a korábbi években is – két beavató előadás előzi majd meg. Hétfőn és szerdán kaphatnak majd egy kis ízelítőt az érdeklődők a belvárosban.