Péntektől vasárnapig négy labdajátékban – labdarúgás, kosárlabda, kézilabda és röplabda – hatvannyolc csapat méri össze tudását – ismertette a pénteki felvezető sajtótájékoztató alkalmával a Miskolc Városi Diáksport Szövetség elnöke. Lódi Gábor kiemelte, Miskolcot a röpisek és a kosarasok között fiú és lány csapatok is képviselik.

A versenyeket hét helyszínen – az egyetemi körcsarnokban, az Avasi, a Herman Ottó és a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, a diósgyőri pályán, valamint a Generali Arénában és a rendészeti szakközépiskolában – rendezik meg.
Hogy mennyit számíthat egy-egy ilyen diákolimpiai verseny egy fiatal sportoló életében, arról Pásztor Ákos válogatott kézilabdázó mesélt a sajtótájékoztatón. A miskolci születésű sportoló kifejtette, a diákolimpia országos elődöntőjén vett részt, amikor egy válogatott játékos felfigyelt rá. Sikerült négyszer különböző korosztályokban nyernie.
– Nagyon sokat köszönhetek a diákolimpiának és magának a kézilabdának, rengeteg embert megismertem, sok helyen jártam ezáltal, és nagyon sok dologra megtanított a sport – ajánlotta fiatal „követői” figyelmébe az előnyöket Pásztor Ákos.

Miskolc város számára nemcsak az egyesületi, hanem a diáksport is fontos – hangsúlyozta Kiss János. Az alpolgármester ezt aláhúzandó bejelentette: az önkormányzat 1 millió forinttal támogatja az országos döntőt.

Az esemény ünnepélyes megnyitóját péntek este rendezték meg a Miskolc Városi Szabadidőközpontban.

A 68 csapat bevonulása után felvonták a zászlót, majd a Himnuszt követően a köszöntők következtek.

Az esemény hivatalos megnyitása után az eskütételre került sor, végül meggyújtották az olimpiai lángot.

S mivel kezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság is, ennek jegyében Szász Kitti freestyle világbajnok tartott egy bemutatót. A megnyitót tűzijáték zárta.

