Ugrás a tartalomra

Ismét misztikus titkok nyomába ered Leslie L. Lawrence

Létrehozva
Leslie L. Lawrence (Lőricz L. László) dedikálta csütörtökön most megjelent, Homokvihar I.-II. című könyvét Miskolcon, a Géniusz Könyváruházban, majd az Ünnepi Könyvhéten a könyváruház standjánál. A legendás író ebben a regényében is különleges, misztikus világba vezeti az olvasót, humorral, kalandokkal fűszerezve.

lorincz_l_dedikal_160609_fkcs_1.jpg

Lőricz L. László (írói álnevei: Leslie L. Lawrence, illetve Frank Cockney) jelenleg Magyarország legsikeresebb írója a könyveinek eladott példányszámát tekintve. Az ELTE BTK történelem-mongol szakán szerzett diplomát 1962-ben. Később a Magyar Tudományos Akadémia Orientalisztikai Munkaközösségének tagja, a Keletkutató Intézet tudományos főmunkatársa, az ELTE előadója. 1967 óta a nyelvtudományok kandidátusa. Tanulmányai során éveket töltött a Távol-Keleten, ösztöndíjasként tanult az ulánbátori Állami Csojbalszan Egyetemen, valamint a bonni Friedrich Wilhelm Egyetemen. A tibeti és a mongol folklór és irodalom, valamint e népek történelme képezte tudományos munkásságának fő területeit. Mintegy 100 tudományos cikke jelent meg e témakörökben, ezenkívül burját és mongol eposzokat fordított.

lorincz_l_dedikal_160609_fkcs_4.jpg

Leslie L. Lawrence írói álnéven kiadott első regénye, a Sindzse szeme hozta meg számára az országos népszerűséget. E néven publikált, többségében keleti tárgyú kalandregényeiben ötvöződik a biztonsággal kezelt tudományos ismeretek és a kutatások során felhalmozott tapasztalatok ismeretterjesztő szándéka, valamint a fordulatos, izgalmas, kalandos cselekmény. E kettősséggel – a tudományos háttérrel kevert, élvezetes, humoros olvasmányossággal – stílust teremtett, évtizedek óta töretlen népszerűséggel.

lorincz_l_dedikal_160609_fkcs_5.jpg

Bűnügyi regényeinek többségét egyes szám első személyben írja. A cselekmény általában egzotikus helyszíneken bonyolódik, ahol rejtélyes, megmagyarázhatatlan gyilkosságok történnek. Ezeket a szereplők a történet elején természetfölötti jelenségekkel indokolják, majd következik a rejtélyek felfedése és a gyilkos(ok) elfogása, természetesen a főhős, (Leslie L. Lawrence) révén.