Ugrás a tartalomra

Jubileumi rendezvények - megalakult a Miskolci ’56-os Emlékbizottság

Létrehozva
Magyarország Kormánya, a 60. évforduló alkalmából az idei évet az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékévévé nyilvánította. A jubileumi események és programok méltó helyi megszervezése érdekében a városi önkormányzat létrehozta a Miskolci ’56-os Emlékbizottságot.

A bizottság elnöke, Somorjai Lehel, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Levéltár igazgató főlevéltárosa, tagjai, Kiss József, a levéltár osztályvezetője, Miskolc 1956-os történetének kutatója és Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója.

56_emlekev_sajtaj_160613_ja_3.jpg

Az önkormányzat és intézményei több pályázatot is benyújtottak a Magyarország Emlékbizottsága által kiírt pályázatokra. A miskolci bizottság összeállította az emlékév helyi programtervét és megkezdte a szervező munkát, melyről hétfőn sajtótájékoztatón számoltak be Kriza Ákos polgármester és az emlékbizottság tagjai. - A programsorozat szervező elve a közösségi részvétel motiválása és az '56-os történelem személyes "megélésének" lehetősége”- emelte ki a rendezvénysorozattal kapcsolatban Kriza Ákos.

Mint elhangzott, Miskolc –a forradalom egykori legjelentősebb vidéki helyszíne – kiemelkedő szereplője kíván lenni a jubileumi megemlékezéseknek.

otvenhat6.jpg

Városunk élen járt a forradalmi történésekben, Nagy Imre miniszterelnök 1956. október 25-én a kormányt felkereső forradalmi küldöttségek közül elsőként a miskolciak követeléseit fogadta el. A forradalom intézményesítésében is irányt mutatott Miskolc, itt alakult meg, és vette át a hatalmat a megyei munkástanács.

otvenhat2.jpg

Miskolc fontosságát mutatja, hogy a forradalom során regionális szerepet töltött be, itt alakult meg a kelet-magyarországi megyék forradalmi vezetését összefogó Észak-és Kelet-Magyarországi Nemzeti Tanács. Szomorú tény, hogy a forradalom leverését követően, az intézményesített megtorlás is itt, Miskolcon, kezdődött: december 15-én a statáriális bíróság ítélete alapján, az országban elsőként végezték ki Soltész Józsefet.

otvenhat.jpg

A jubileumi programok a közösséget mozgósító pályázati felhívásokkal indulnak, majd szeptemberben kiállításokkal, pályázati eredményhirdetésekkel folytatódnak. Október 17-én elindul az ünnepi rendezvénysorozat, melynek csúcspontjai az október 23-ára tervezett flash mobok, utcán megrendezett, történelmi pillanatokat felidéző színházi jelenetek, a fiatalok részvételére épülő előadások lesznek.

otvenhat.jpg

A levéltár összegyűjti a fellelhető személyes emléktárgyakat, relikviákat, melyekből kiállítást rendez a város. - A város fontosnak tartja, hogy az emberek a személyes emlékeik alapján, vagy a családi történetek okán és a miskolci rendezvények segítségével a magukénak érezzék a miskolci 56-os események emlékét. A rendezvények éppen ezért a közvetlenségre, az interaktivitásra épülnek, mozgósító hatásúak lesznek – emelték ki a beharangozó sajtótájékoztatón.

56_emlekev_sajtaj_160613_ja_8.jpg

A tervek között szerepel:

- Somogyi Győző, a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett Kossuth-díjas grafikus, festőművész 1956-os forradalommal kapcsolatos festménykiállítása. 

- Filmhét 1956-ról,

- Versmondó verseny

- Tematikus városjárás

- Tudományos konferencia

- 1956 az irodalomban

- Ünnepi megemlékezés

- Ünnepi hangverseny

- A miskolci forradalom egyik legemblematikusabb pillanata az volt, amikor Nagy Attila színművész elszavalta a Nemzeti Dalt. Ennek emlékére 1956 miskolci fiatal egyszerre mondja el a Nemzeti Dalt, Jordán Tamás Kossuth díjas színművész vezetésével. Majd a Miskolci Nemzeti Színház zenekara és énekkara Cser Ádám vezényletével, kiegészülve Miskolc városának gyermekkórusaival Verdi Szabadságkórusát adja elő a Nabuccóból, magyar nyelven.

- Előkészületben: „Miskolc 1956” című kötet és „1956 igazsága” című dokumentumfilm