
Takács Andrea kiemelt munkaköri feladatköréhez tartozik az Őszi Napsugár Otthon és a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézményekkel kapcsolatos fenntartói feladatok ellátása, valamint több mint egy évtizede látja el az önkormányzat közgyűlésének mindenkori szociális és egészségügyi bizottsága referensi feladatait.
– A munkámban a kihívásokat szeretem. Az által fejlődöm, úgy ismerhetem meg a szakmám egyre több oldalát, hogy nap mint nap újabb feladatokkal kell szembenéznem. Nagyon sokrétű a munkám, és egyáltalán nem „száraz”. Szeretek ellátogatni az intézményekbe, ahová rendszeresen hívnak, így aztán nemcsak a vezetőkhöz, de az ellátottakhoz is közelebb tudok kerülni – mondta el Takács Andrea, hozzátéve, maximalista önmagával szemben, minden feladatot a lehető legalaposabban, pontosan, precízen, és minél gyorsabban igyekszik elvégezni.
– Miskolc a szülővárosom, itt tanultam, itt élek, itt dolgozok. A közigazgatásban, az önkormányzatnál dolgozni nemcsak egy munkahelyet jelent, számomra ez szolgálat; szolgálom a várost, az önkormányzatot, és képviselem az ellátottak érdekeit. A jövőben is ugyanilyen lelkesedéssel szeretném folytatni a munkámat az önkormányzatnál – szögezte le.

Elismerésének indoklása szerint munkáját magas szakmai színvonalon, a jogszabályi előírásoknak megfelelően végzi. Szakmai ismereteit a gyakorlatban helyesen alkalmazza. Kiváló elemző képességgel rendelkezik, önálló munkavégzés jellemzi, problémamegoldó képessége kimagasló. Konfliktuskezelése jó, álláspontját határozottan és következetesen képviseli, döntéseit felvállalja. Kimagasló a szervezőkészsége. Munkája során kritikus, véleményének határozottan hangot ad.
Munkatársai elfogadják, szakmailag elismerik, szakmai segítségére mindenkor számíthatnak. Tudását folyamatosan, önállóan is fejleszti. Elkötelezett a közigazgatási pálya és ezen belül is a szociális ágazat iránt, magas hivatástudattal rendelkezik, munkáját lelkiismeretesen végzi. Segítőkész, humánus, de határozott egyéniség. Becsüli és szereti kollégáit, nagyfokú szociális érzékenység jellemzi.
Takács Andrea Nívódíjat kapott a város napján.