2015. július közepén a vádlottak kerékpárral haladtak Beret községből Detek irányába. Az út menti árokban fedezték fel a kb. 5 kg súlyú kistestű kutyát, mely mozgásában erősen korlátozott volt, de nem volt életveszélyes állapotban. Elhatározták, hogy agyonverik az állatot, ezért egy közeli kis hídhoz a nádasba vitték, hogy mások ne láthassák cselekményüket. Egyértelmű volt, hogy nem segíteni akarnak az állaton, hanem el akarják pusztítani.
A patakparton a fiatalkorú vádlott felvett egy 120 cm hosszú, 4 cm átmérőjű szerszámnyelet, majd társának átadta mobiltelefonját, hogy rögzítse, amint agyonveri az állatot. Az ütésre rákészülve a botot kéz kézre fogva, a kamerának pózolva kétszer ütötte meg nagy erővel a földön fekvő kutyát.
Az első ütést követően az állatnak súlyos koponyasérülése keletkezett, de végtagjai összerendezett mozgást mutattak, vagyis menekülésre tett kísérletet. A második ütés sem volt azonnal halálos, de az állat ekkor már nem tudott volna mozogni. Mivel nem szenvedett el azonnali halált okozó sérülést, így elpusztulásáig tudata és fájdalomérzete megmaradt. Szükségtelen fájdalom és szenvedés mellett pusztult el.
A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottakkal szemben állatkínzás bűntette miatt emelt vádat. A fiatalkorú vádlottal szemben javító intézeti nevelést, felnőttkorú társa esetében, aki bűnsegédje volt a cselekménynek, felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.