Ugrás a tartalomra

A legkiválóbb ifjú szakmunkásokat köszöntötte ma a BOKIK

Létrehozva
Harmincegy borsodi intézményből hetven fiatal vette át az okleveleket. A BOKIK elnöke szerint a jó szakma felér egy diplomával és biztos jövőt ígér a fiataloknak.

bokik_oklevelek_160616_vcs_01.jpg

fotó: Végh Csaba

Gál Gréta kitűnő tanulmányi eredménnyel végzett és jeles OKJ-s vizsgát is tett, ezért bekerült a legjobbak közzé. A BOKIK idén is  oklevéllel jutalmazta a  kiváló eredményt elért ifjú szakmunkásait.

"Én a Berzeviczy Gergely Szakközépiskolába járok, aminek nagyon jó az idegenvezető szakképesítése és nagyon jó oktatásban részesültünk és rengeteget tanultam, hogy ezt az elismerést én elnyerjem most ezen a napon."  - mondta Gál Gréta, a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola tanulója.

A Miskolci Szakképzési Centrum 12 tagintézményéből csaknem negyven diák kapott szakmai elismerést a kamarától.

bokik_oklevelek_160616_vcs_08.jpg

"Ezek a tanulóink a szakmai képzésnek az éveit nagy szorgalommal, nagyon jó hozzáállással tanulták végig, és hát volt aki versenyeken is sikereket ért el, a többiek csak tisztes helytállással jutottak el a szakmai vizsgáig." - mondta Tátrai István, a Miskolci Szakképzési Centrum szakmai főigazgató helyettese.

A Kormányhivatal egyik célkitűzése, hogy minél több 25 év alatti fiatal szerezzen piacképes szakképzettséget, ezzel is javítva a megye gazdasági versenyképességét.

"Sajnálatos, hogy ma a regisztrált álláskeresők körében is az áprilisi adatok szerint is 7500, 25 év alatti fiatalt tartunk nyilván. Ami talán jó hír, hogy közülük mindössze 38 százalékuk rendelkezik csak szakképzettséggel. Úgy gondoljuk, hogy ők rövid idő alatt munkahelyet találnak ezen a munkaerő piacon." - vélekedett Lórántné Orosz Edit a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály, főosztályvezetője. 

bokik_oklevelek_160616_vcs_13.jpg

Az osztályvezető hozzátette:  a megye vállalkozásai egyre több a szakmáját jól ismerő fiatalt keres. Ezért a kamara is mindent megtesz, például a duális képzés támogatásával.

"Ezzel is felhívjuk a figyelmüket a szakmatanulás fontosságára. Nagyon nagy erőfeszítéseket teszünk ezért is itt a gyerekek akik ilyen kiválósági elismerést kapnak, ők példák akik reményem szerint a többi gyermek számára is mutatnak majd útravalót." - mondta Bihall Tamás, a BOKIK elnöke. 

bokik_oklevelek_160616_vcs_16.jpg

A Kamara a mai ünnepségen a megye harmincegy intézményéből hetven fiatalnak adott át oklevelet a kiemelkedő szakmai tudásáért.