Ugrás a tartalomra

Carmen a Lovagi Tornák Terén

Létrehozva

A beavató előadásokat a Szent István téren és az Avasi-kilátónál, míg a teljes előadást a Lovagi Tornák Terén láthatta a közönség.

Az „Ezrek operája” a spanyol cigánylány, a katona és a torreádor tragikus szerelmi háromszögének történetét meséli el, parádés szereposztással, négy felvonásban.

carmen_5.jpg

„Legyen az opera mindenkié!” – ez a gondolat vezette évekkel ezelőtt az Operafesztivál szervezőit, amikor a miskolci fesztivál programjai közé – Bartók művei mellett - a világ operairodalmának halhatatlan remekműveit is beválogatták. Ezrek operája – ez lett a címe a nagyközönség számára ingyenesen látogatható produkcióknak.

carmen_1.jpg

Kerényi Miklós Gábor rendező korábban úgy fogalmazott, „mindig arra törekszem, hogy olyan népszínházat tudjak létrehozni, amiben mindenki megtalálja a neki valót, a 12 éves gyerektől az orvosprofesszorig. Ebben az operában a szerelem és a vágyakozás nagyon nagy erővel jelenik meg.”

carmen_3.jpg

Magával ragadó zene, ritmikusság, mágikusság, a kapcsolatok, a vonzások elementáris ereje – ezek jellemezték a miskolci előadást.

A Lovagi Tornák Tere több mint ezerötszáz néző befogadására alkalmas, és így sokan láthatták a nagyszerű szereplőgárdát, a New Yorki Metropolitanből érkező Molnár Leventét, az Opera sztárját, Mester Vikit és a nagyszerű Hector Mendózát, miközben a háttér maga a Diósgyőri vár volt.

Az  „Ezrek operájában” közreműködött a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara, Kórusa, valamint a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen Kórusa. A karmester Kesselyák Gergely volt.