Hárman ülnek a vádlottak padján. Kábítószer-fogyasztás, –birtoklás és –kereskedelem miatt indult ellenük büntetőeljárás. Másik három társuknak is meg kellett volna jelenni a tárgyaláson – őket legközelebb rendőrök vezetik majd elő.

2002-től 2014 márciusáig egymással kapcsolatban álltak. Kábítószert szereztek meg ismeretlen személyektől és adtak át egymásnak, illetve anyagi haszon érdekében rendszeresen kábítószert értékesítettek. A gyanú szerint speed-et, kannabiszt és más pszichoaktív anyagokat. Ketten a vádlottak közül már tavaly március óta előzetes letartóztatásban vannak.
– A nevezett személyeknek soha nem ajánlottam fel amfetamint vagy ilyen származékú anyagot megvételre, nem kínáltam nekik ilyen anyagot, és én nem értékesítettem a részükre kábítószert – olvasta az egyik gyanúsított korábbi vallomását Péter Zoltán bíró. A férfi ma nem akart beszélni a bíróságon, csak annyit mondott, nem igazak a vádak. Társa is tagadott, azt mondta, nem árult drogokat, de azt elismerte, hogy fogyasztott kábítószereket. Ő korábban is volt már börtönben – kábítószerrel való visszaélés miatt több mint hét évet kapott.

– Alkalmi fogyasztó vagyok közel 15 éve. Már nem rendszeresen fogyasztottam, hanem alkalmanként, attól függően, hogy a munkám milyen volt, mivel előtte kint dolgoztam Németországban – mondta a másodrendű vádlott.
A harmadik vádlott házi őrizetben van. Azt, hogy fogyasztott drogot, ő is elismerte, azt viszont tagadta, hogy kereskedett is. A mai tárgyaláson nem tett vallomást, a bíró azt olvasta fel, amit korábban mondott.
– 22 éve füvezem, 3 elvonón voltam, nem tudom letenni – így a vádlott.
A Miskolci Törvényszék csütörtökön folytatja a tárgyalást.