Óriási sikert aratott a Miskolc Big Band a XVII. Cseh Nemzetközi Zenei Fesztiválon. A Česka Kamenice-ben június 16-19. között megrendezett fesztiválon, a huszonöt éven felüli big bandek versenyében méretette meg magát a miskolci együttes. A kategóriában 14 big band versenyzett, akik Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Németországból és Magyarországról érkeztek a megmérettetésre. Hazánk képviseletében, a big bandek versenyében a Miskolc Big Band lépett színpadra.

Az együttes az új zenei irányzatával felkeltette a zsűri és a hallgatóság figyelmét és hatalmas sikert aratott. A Cseh Rádió által rögzített versenyen a zsűri kitüntetéses arany diplomával díjazta az együttest, és a verseny abszolút győztesének hirdette ki.

Sándor Ferenc, a Miskolc Big Band vezetője a nemzetközi fesztivál és verseny „Legjobb hangszereléséért” járó díját is átvehette Česka Kamenice-ben. A cseh közönségnek különösen kedves volt, hogy erre az alkalomra készülve Sándor Ferenc az új irányvonalak mentén dolgozta át együttesére a híres cseh zeneszerző, Antonin Dvořak: Új Világ Szimfóniájának legismertebb dallamait, melyet – a szervezők kérésére – a Miskolc Big Band a fesztivál záró koncertjén is előadott.

A Csehországban megszerzett nemzetközi nagydíjjal a miskolci együttes helyet szerzett magának Európa színpadain is.