Ugrás a tartalomra

„Szeretem ezt a várost, a hangulatát, a lehetőségeket”

Létrehozva
Molnár Péter a MIKOM Nonprofit Kft.-nél dolgozik felelős szerkesztőként. Szakmai eredményei közé tartozik a Miskolc Televízió és a Miskolci Napló tartalmi fejlesztése, a város fejlődésének bemutatása, a Miskolcról szóló pozitív információk eljuttatása az országos médiába.

molnar_peter_vcs_10.jpg

Molnár Péter a Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában végzett 1988-ban. Felsőfokú tanulmányait a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta politológia szakosként, politikai kommunikáció szakirányon.

– Miskolcon születtem, és attól függetlenül, hogy egy közeli településen nőttem fel, mindig is itt képzeltem el az életemet. Szeretem ezt a várost, a hangulatát, a lehetőségeket. Miskolc sokat adott nekem pályafutásom során, úgy érzem, valamit vissza is kell adnom abból a sok jóból, amit kaptam – nyilatkozta.

Pályájának elején a kazincbarcikai Rádió Topnál dolgozott, majd a miskolci T-Rádióhoz került. Televíziós karrierjét - szerkesztő-riporterként - a Kazincbarcikai Városi Televízióban kezdte.

– Bár élveztem a rádiózást, mindig is a tévé volt az örök szerelmem. Szeretem a munkámmal járó feszültséget, a változatosságot. Szeretek új embereket megismerni - különböző helyszíneken - s új helyzetekkel találkozni. Legyen az akár jó dolog – mint például egy sikeres életút bemutatása - vagy rossz, esetleg valamilyen katasztrófa. A 2010-es árvíz engem is nagyon megérintett, szívszorító volt. Fontosnak érzem, hogy megmutassam az embereknek a körülöttük zajló eseményeket, hogy megismertessem, megértessem velük azokat a történéseket, amelyek körülveszik őket – mondta el.

orban_mikom_150421ml.jpg_15.jpg

1999-től a Miskolci Városi Televízióban szerkesztő-műsorvezető és riporter, majd 2004-től a Magyar Televízió Miskolci Regionális Stúdiójában dolgozott ugyanebben a munkakörben. Később híradó tudósító lett, majd szerkesztőként reggeli magazinműsorokat készített a köztelevízió Ma Reggel című műsorában.

Molnár Péter a MIKOM Kft-nél elért szakmai eredményei alapján vehette át a Nívódíjat a város napján.