Évente 1 millió 200 ezer turbókompresszor-házat készítenek a felsőzsolcai üzemben. Az 50 évvel ez előtt indult francia cég Kínában, Bulgáriában és Mexikóban is működtet üzemeket, de a Felsőzsolcán, 3 hektáron felépített gyár a legnagyobb.
– Befektetőbarát a politika és az adókörnyezet, továbbá támogató és együttműködő a központi és a helyi önkormányzat. Másrészt a munkaerő kiválóan képzett és felkészült – fogalmazta meg André D’Alés, a SICTA cégcsoport elnöke, hogy miért ide települtek.

Ezért hozzák ide a legmodernebb technológiát, és valósítják meg itt a legnagyobb fejlesztéseket. 1,2 milliárd forintból most készült el a vállalkozás új irodaháza és egy raktárcsarnok is.
– Örömmel jelentem be, hogy a következő négy évben újabb 12 millió euró, azaz 3,7 milliárd forintnyi beruházást hajtunk végre Felsőzsolcán. A pénzből új gyártócsarnokot építünk, és a meglévő gyártósorokat is fejlesztjük – jelentette be Jean Francois Arondel, a SICTA Kft. igazgatója.

Hozzátette, jelenleg 350 főt foglalkoztatnak, de év végén már 400 fő dolgozik majd az üzemben. A következő években pedig újabb 120-150 fő felvételét tervezik.

Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő rámutatott, a cég sikeresen működik, munkát biztosít a helyiek számára.
– Ez mind hozzájárul a térség és az ország gazdasági fejlődéséhez. Külön öröm, hogy ezt a felsőzsolcai gyáregységet szeretnék az egyik stratégiai bázisként üzemeltetni – fűzte hozzá a politikus.

A francia cég eddig 7,5 milliárd forintot költött fejlesztésre a felsőzsolcai ipari parkban. Együttműködnek a Miskolci Egyetemmel, ahonnan 60 mérnök került a vállalkozáshoz és most a középfokú duális képzésbe is bekapcsolódnak.
– A magyar gazdaság mára egyértelműen a felzárkózás útján van – szögezte le a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály az új üzem átadásán arról beszélt, hogy a gazdasági növekedés évek óta 3 százalék közelében van, és a rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most. Hat év alatt 585 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami a kormány gazdaságpolitikájának is köszönhető.

– 3,7 milliárdos fejlesztésekben gondolkodnak a következő időszakban. Ez megint csak azt jelenti, hogy a magyar gazdaságban van egy olyan jó növekedési lehetőség, profit kilátás, ami miatt érdemes a külföldi vállalkozásoknak is Magyarországra jönni, Magyarországon befektetni – szögezte le.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében csaknem 10 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye tavaly. Egyre több cég hozza ide befektetéseit. Az itt működő vállalkozások pedig folyamatosan fejlesztenek.