Ugrás a tartalomra

Nem lesz meleg víz az Avason és a belvárosban jövő hét kedden és szerdán

Létrehozva
A szokásos, éves karbantartást kezdi a MiHő. Több vezetékszakaszt javítanak majd.

miho_hibaelharitas_150114_vcs_12.jpg

Karbantartást végeznek a MiHő Kft. szakemberei a központi fűtőhelyeken, illetve olyan vezetékszakaszokon, ahol arra szükség van. Emiatt jövő héten két napig nem lesz meleg víz.

„Ennek során azt fogják tapasztalni a lakók, hogy a melegvíz-szolgáltatás nem lesz. Javasolt a lakásokban a melegvíz-órák előtti elzárót elzárni, de ez természetesen azzal jár, hogy a fűtési rendszerek és az épületeknek az egyéb távhős rendszerei azok vízzel telitöltve maradnak.” – mondta Kovács Tamás, a MiHő Kft.szolgáltatási igazgatója. 

Vagyis nem tanácsos leszerelni ebben az időszakban a fűtőtesteket. A karbantartás miatt kedd reggeltől nem lesz meleg víz, de csütörtökön reggel már újra meleg zuhannyal indulhat a nap. Korábban két hétre is leállt a melegvíz-szolgáltatás. A fejlesztéseknek köszönhetően az utóbbi években ez már csupán két nap.

„A gázszolgáltatónál is karbantartási munkákat végeznek, a hőtermelők, az erőmű, a geotermikus hőtermelőnk is ekkor, ebben az időszakban végzik a karbantartást, és ezeket ugye összehangoltan, egy időpontban végezzük. Ezért is rövidebb, viszont itt ugye vannak olyan közös berendezések, amiket karban kell tartani, és amelyeknek az üzemszünete nem teszi lehetővé azt, hogy a szolgáltatás részben is fenntartható legyen.” – mondta Kovács Tamás.

A karbantartás az Avast és a belvárost érinti.