A Nefelejcs utcában korábban az úttest és a járda is balesetveszélyessé vált, ezért kellett rendbe tenni. Két hét alatt készült el.

Fotó: Juhász Ákos
A terület önkormányzati képviselője az itt élők javaslatai alapján készített egy tervet. Ennek megfelelően végzik el a felújításokat a történelmi Avason és környékén. Ez volt a következő a sorban.

– Mind a két járdaszakasz megújult, e mellett új aszfaltburkolatot kapott a Meggyesaljától az Avasaljáig tartó szakasz. Mindezeket a központi költségvetésből, illetve a képviselői alapomból finanszíroztam, mintegy 13 millió forintot tettek ki a költségek – mondta el Hubay György.