Ugrás a tartalomra

Arany és gyémánt oklevelüket vették át az öregdiákok

Létrehozva

Újra megtelt a Miskolci Egyetem díszaulája. Most azonban nem diplomát osztottak ki a dékánok, hanem az öregdiákoknak köszönték meg, hogy ötven és hatvan évvel ezelőtt ezen az egyetemen végeztek.

gyemant_diploma_1060625ml_10.jpg

– 1966-ban, vagyis ötven évvel ezelőtt végeztem – mondta Tóth András. – Megtiszteltetés és öröm, hogy részt vehetek ezen a napon, ezen az eseményen. Nagyon szép emlékeket őrzök abból az öt évből, amikor ide jártam egyetemre. Az volt a legszebb korszakom.

gyemant_diploma_1060625ml_11.jpg

– Hatvan éve végeztem a Gépészmérnöki Karon – mondta Erdélyi Ferenc. – De nemcsak tanultam itt, hanem itt voltam sokáig oktató, és innen mentem nyugdíjba is. Ez a nap nagyon fontos az életemben, mert ilyenkor az ember az egész mérnöki múltját áttekinti. Meg hát találkozhatok a régi évfolyamtársaimmal. Mi egy olyan korszakban voltunk mérnökök, amikor fellendült a magyar ipar, és gyárak alakultak.

gyemant_diploma_1060625ml_12.jpg

Idén száznegyvenkét öregdiák vehette át arany oklevelét, és harminchárom egykori hallgató kapta meg gyémánt oklevelét.